Ölbe hullott művészpálya

Június első napján este meghallgattam Tóth Sámuel Csaba zongoraművész elsőéves karmester szakos év végi koncertjét a Zeneakadémia nagytermében.

Samu – a pesterzsébeti gyülekezet tagja – Mendelssohn IV. A-dúr szimfóniáját vezényelte a Győri Filharmonikus Zenekar előadásában. Dirigálása magával ragadó volt, melyben együttesen volt jelen a szív szenvedélye a fej megfontoltságával. Örömteli és felemelő élményben volt részem nézőként, ami felébresztette bennem a kíváncsiságot, hogy megismerjem a Jóisten vezetését Samu művészi életében. Ezért beszélgettem vele.

– Melyik ige határozza meg mindennapjaidat?

– A 91. zsoltár első két verse: „Aki a Felséges rejtekében lakik, a Mindenható árnyékában pihen, az ezt mondhatja az Úrnak: Oltalmam és váram, Istenem, akiben bízom!”

– Hogyan lettél zeneművész?

– Kolozsváron születtem, két testvérem van, és mindannyian zenészek vagyunk. A zene iránti vonzalom mindig bennem volt. Hatévesen kezdtem zongorázni, a szomszédtól kapott zongorán gyakoroltam. Apu, Tóth Csaba úgy nőtt fel, hogy a szülei nem engedték meg neki, hogy zenét tanuljon. Ennek ellenére később elment éneket tanulni, zenész lett, a Magyar Állami Operaház énekkari művésze. Egyszer azt mondta: „Csak akkor hagyom el az országot, ha a Jóisten a lehetőséget az ölembe hullatja.” Ez a lehetőség volt az énekkari állás Budapesten. Apu nem akart kitenni minket, a gyerekeit is a zenetanulás tiltásának, ezért kifejezetten támogatta tanulmányainkat. Magyarországra tehát úgy kerültünk, hogy apunak sikeres meghallgatást követően állást ajánlottak az Operába. Így aztán 2003-tól már a Bartók Béla Konzervatóriumban kezdhettem tanulni. Innen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre vezetett utam, ahol 2013-ban szereztem zongoraművész, zongoratanár és korrepetitor mesterdiplomát. A karmester szakot pedig azért kezdtem el, mert az Operaházban és a gyülekezetben is egyre több alkalom nyílt vezénylésre, ami nagyon magával ragadott, és szeretném ezt minél magasabb színvonalon végezni.

– Kik inspiráltak téged művészi pályádon?

– Elsősorban a családom és a gyülekezetem, melyben erős zenei kultúra volt. Később pedig a tanáraim. Kolozsváron Kovács Zsófia, akitől a második zongorámat kaptam. Az egyetemen Kemenes András, Kecskés Balázs, Baranyay László, Hegedűs Endre és Harazdy Miklós voltak a mestereim, akik lelkesítettek. Jelenleg Medveczky Ádám és Ligeti András tanáraimért vagyok nagyon hálás, és Köteles Géza kollégámért, aki baráti szeretetből felkészített a felvételire, és a mai napig szívesen segít.

– Mely szerzők és zenei stílusok állnak hozzád közel?

– Sok zeneszerzőt szeretek, nehezen tudnék egyet is kiemelni közülük. A legközelebb a romantika áll hozzám. Vezényelni leginkább operákat szeretnék, zongorázni pedig legjobban Liszt és Chopin műveit szeretem.

– Hol dolgozol, milyen munkáid vannak jelenleg?

– Az Operaház állandó korrepetitora vagyok, de próbákon egyre többet vezényelek is. Dolgozom magánénekesekkel, sokat koncertezek. Korrepetitora vagyok a Vox Nova férfikarnak is, és szolgálok a pesterzsébeti gyülekezet énekkarában is.

– Miként tudod nyomon követni Jézus vezetését a pályádon?

– Mindenben látom Jézus vezetését az életemben. Abban is, ahogyan Magyarországra kerültünk apukám énekkari munkája miatt. Abban is, ahogyan a zenei tanulmányaimban előrejutottam és persze abban is, ahogyan Timivel, a feleségemmel megismerkedtem. 14 éves koromban kezdtem el udvarolni neki, öt évig jártunk együtt, és most már hat éve vagyunk házasok. Azt is a Jóistennek köszönhetem, hogy itthon maradhattam Magyarországon, mert megfelelő állással ajándékozott meg. Itt utalhatok vissza apukám életfelfogására, hiszen én is azzal foglalkozom, amit a Jóisten az ölembe hullat. És mindig megteszi, hogy megmutatja, mivel foglalkozzam.

– Hogyan éled meg a hivatás és a szolgálat egységét?

– Egy és ugyanaz bennem a kettő. Meggyőződésem, hogy a hívő lelkületet a művészi pályán semmivel sem lehet pótolni.

– Művészi létezésed összekapcsolódik-e benned az evangelizációval?

– Mindig foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon hány lelket viszünk a Jóistenhez munkánk, szolgálatunk közben. Igyekszem mindig a szolgálatot sorolni az első helyre, és munkám során is Isten gyermekéhez méltóan viselkedni. Az vezérel engem legbelül, hogy vissza tudjam adni a Jóistennek azt a sok jót, amit kaptam tőle. Isteni, biblikus értékeket képviselek, azok szerint élek. Bízom benne, hogy amikor majd ott állok Isten előtt, ezt fogom tőle hallani: „Hű és jó szolgám, elégedett vagyok veled, mert elvégezted a rád bízott feladatot.”