Nincs visszaút

Bemerítés Pécelen

2053

Ebben az évben harmadszor hallottunk bizonyságtevést a péceli gyülekezetben a fehér ruhába öltözött fiataloktól.

Gáti Edward volt a tizenkettedik, a legfiatalabb, akinek a könnyei voltak a legbeszédesebbek. Testvérei, Rebeka és Richárd megtérése nyomán figyelhette meg Isten életeket átformáló erejét. Kereste és most megtalálta, szívébe zárta Jézus Krisztust.

Hajba Fanni is arról beszélt, hogy körülbelül négy, négy és fél éve kezdődött minden, amikor is szülei azt szerették volna, hogy menjen el az itteni nyári angoltáborba, mivel nem szerették, ha egyedül van otthon, és azt hallották, hogy ez a tábor sem rossz. „Igazából először nem akartam menni – mondta –, mivel akkor még közel semmit nem tudtam Istenről, csak azt láttam ebből az egészből, mint nagyon sok mai fiatal, hogy ez korlátozásokkal jár, és nagyon sokan úgymond elítélik vagy éppen csak máshogy gondolkoznak a keresztény emberekről. Bevallom, én is elég elutasítóan álltam hozzá, ráadásul a családom sem hívőkből áll, így alapból nem nőttem bele ebbe a »világba«. Egyszerűen nem tudtam elengedni azokat a dolgokat, amelyek akadályoztak abban, hogy közel lehessek Istenhez, de legyen hála neki, mégis megtalált. Átformált engem, a szívemet, a hozzáállásomat, a gondolkozásomat, egyszerűen mindent.”

Mindketten más környezetből jöttek és fogadták el a bemerítést, amely nem egy egyházi belépő, tudván, hogy „mi, akik Jézus Krisztusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk” (Róm 6,3) – hallhattuk az igehirdetés alapján Uzonyi Barnabás lelkipásztor testvér részéről.

Mikes Levente hívő családban nőtt fel. Egy időre szűk lett neki a keret, amiben élt, és ki akarta próbálni a „nagybetűs életet”, de csalódnia kellett. Mindez arra volt jó, hogy megértse: minden problémájával egyedül Istenhez fordulhat, mert nála van a megoldás. Ez a felismerés fordította a helyes irányba, hazatalált.

Az igehirdetés mindannyiunkat megerősített abban, hogy saját erőnkből soha nem érhetjük el a tökéletességet, csak az Úr Jézus Krisztus értünk hozott áldozata árán juthatunk el az örök dicsőségbe.

Fogadjuk el az igehirdetés mottóját: Nincs visszsaút… eldőlt a szívemben: követem Jézust.