Örömteli ünnepi istentiszteletre gyűltek össze a testvérek a Kispest II. gyülekezetben 2019. augusztus 11-én. Újra megmozdult a víz, mert Gáspár Ilona testvérnő igent mondott az Úr hívására, és döntését hitvalló bemerítkezéssel pecsételte meg.

Az egybegyűlt testvéri közösséget Kovács Imre testvér buzdította imádságra a Zsidókhoz írt levél 3. fejezete alapján:

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket…”

Kulcsár Albert helyi lelkipásztor testvér köszöntő szavait követően Kulcsár Ferenc szigetcsépi lelkipásztor hirdette Isten áldott igéjét az ApCsel 8,26–39 alapján. Az etióp kincstárnok, miután Fülöp Jézus Krisztusról szóló bizonyságtételét hallgatta, feltette a kérdést:

„Íme, itt a víz! Mi akadálya annak, hogy bemerítkezzem?”

De jó lenne, ha ma is sokan feltennék ezt a kérdést elsősorban önmaguknak! Az Írás ugyanis megszólít, érted-e vagy akarod-e érteni? Lehetséges, hogy sok időt töltöttél már gyülekezetben, de nem jutottál döntésre. Icuka is hívő környezetben nevelkedett, ősei alapították a gyülekezetet, nagypapája, Farkas testvér a gyülekezet lelkipásztora volt. Az elődök cselekedeteikkel hirdették Krisztust, de a döntést az utódok helyett nem tudják meghozni. Hosszú idő is eltelhet addig, amíg felismeri a szív, hogy Isten személyesen veled akar beszélni, ha engeded. Ezért fontos feltenni a kérdést: mi akadályoz? Félre kell tennünk mindent, ami az Isten és az ember közé áll, különben nem leszünk képesek megfutni az Úr által személyre szabott pályánkat. Az igehirdetés az Anániás és Saul Damaszkuszban történt találkozásakor elhangzott beszélgetés egy részletével zárult. Ezt mondta Anániás Saulnak: „Most tehát miért késlekedsz? Kelj fel, merítkezz be, mosd le bűneidet, segítségül híván az Úr nevét.” Épp megjött Saul látása, három napja már, hogy nem evett és nem ivott, és Anániás mégis a lényegre tér. Te se halogasd a döntést a körülményekre, az alkalmatlan időpontra vagy helyzetedre való hivatkozással, hanem indulj, kövesd Mesteredet, és tény róla bizonyságot!

Az igehirdetés után Ilona testvérnő mondta el döntésének történetét, és tett vallást hitéről. Hitvallása Istenről, a teremtőről, Jézus Krisztusról, Isten egyszülött Fiáról, a testté lett Igéről, a világ megváltójáról, a Szentlélek Istenről, aki kitöltetett a hívőkre és az idők végezetéig végzi megszentelő munkáját, Krisztus urunk helyettes áldozatáról, a kegyelemből kapott örök életről szólt. Bizonyságát adta annak, hogy elszánta magát Krisztus követésére, és vállalja a keresztény élet minden terhét és örömét. Végül megerősítette, hogy részesülni akar Krisztus halálában és feltámadásában a bemerítkezés által. Kulcsár Ferenc testvér végezte a bemerítés szolgálatát az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A bemerítési ige Krisztus szmirnai gyülekezetnek szóló csodálatos üzenete volt:

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”

Jelenések 2,10b

Az alámerítés után Kulcsár Albert testvér beszélt a bemerítkezés üzenetéről, az engedelmességről és Isten igazságának elfogadásáról. Lukács evangélista írta Bemerítő János szolgálatáról:

„Miután meghallgatta őt az egész nép, még a vámszedők is igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek a János keresztségével, a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát, és nem keresztelkedtek meg általa.”

Lukács 3,33–34

János evangéliumában olvassuk:

„Aki befogadta bizonyságtételét, az pecsétet tett arra, hogy Isten igaz. Mert akit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja, mert annak ő nem mértékkel mérve adja a Lelket.”

János 3,33–34

Icuka szóbeli bizonyságtétele mellett bemerítkezésével cselekedetben is igazat adott az Istennek, mert befogadta Krisztus bizonyságtételét, és példáját követve alámerítkezett.

A Szigetcsépről érkezett testvérek szolgálata után imádságban álltunk az Úr színe elé, és kézrátétellel kértük a Szentlélek Isten erejét Icuka további életére és szolgálatára. A helyi és a több helyről érkezett vendég testvérek igével, versekkel és énekkel köszöntötték az „új családtagot”. Végül Kulcsár Albert testvér áldáskívánásával zárult együttlétünk.

Azért imádkozunk és munkálkodunk, hogy még sok megtérővel gyarapodjon az Isten országa.