Augusztus 25–27. között került megrendezésre a Mabavisz (Magyar Baptisták Világszövetsége) találkozója az erdélyi Hargita táborban. A minden évben megrendezésre kerülő találkozó célja, hogy a Magyarország határain belül és túl élő magyar baptista gyülekezetek képviselői pár napot együtt töltsenek, megvitassák a közös ügyeket, belelássanak egymás életébe, szolgálatába, örömeibe és küzdelmeibe, és így részt vegyenek egymás életében. A Mabavisz az összetartozást, élő kapcsolatokat, egymás támogatását és közös célokat, nemzetközi képviseletet is jelent egyúttal. 

A képen a jelenlévők (balról jobbra): Borzási Pál elnök (Erdély); Nagy Tibor (Vajdaság); Varga László Ottó főtitkár (Magyarország); Téglási Lajos külügyi szaktitkár (Magyarország); Nyúl Zoltán alelnök a szerbiai baptista szövetségben (Vajdaság); Püsök Dániel (Észak-Amerika); Rajna Ottó főtitkár (Erdély); Papp János elnök (Magyarország); Dóczé Bálint (Felvidék); Durkó István missziói alelnök (Magyarország); Nehra Bálint (Kárpátalja); Szabó László (Erdély); Fazakas György (Erdély)

Az erdélyi testvérek különösen figyelmes és nagyvonalú vendéglátásban részesítettek minket, és igazán jó, testvéri légkörben telt a tanácskozás hivatalos része. 

A Mabavisz tagjai közül létszámában és lehetőségeiben kiemelkedik a Magyarországi Baptista Egyház és a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége (utóbbi 60 lelkésszel, több mint 200 gyülekezettel és hozzávetőleg 8000 fős tagsággal). Vajdaságban két testvérünk végzi három-öt gyülekezet pásztorlását, míg Felvidéken szintén ketten egy-három gyülekezetet. (Gyülekezet, szórvány, plántálás vagy házi csoport.) Észak-Amerikában és Ausztráliában összesen kilenc testvérünk szolgál tíz helyen, míg Kárpátalján öt lelkész és két avatott presbiter testvér visel gondot a teher alatt lévő kis közösség 10-12 gyülekezetéről.

Mindenki élethelyzetéről, elmúlt évéről, terveiről, győzelmeiről és nehézségeiről tudtunk kellő mélységben beszélgetni és imádkozni egymásért. 

Három dolgot hadd emeljek ki a tanácskozásból!

A hosszú háború dacára a Kárpátalján szolgáló testvéreink kitartanak, küzdenek a nehézségek között, és próbálják Krisztust képviselni a menekültek felé, a helyi lakosság felé és az evangélium megosztása mellett nagyon komoly segélyezési munkát is végeznek. Elmondásuk szerint fáradtak, kimerültek, de a szükség nagyon nagy, Isten pedig naponta kirendel mindent, és megtéréseknek is a szemtanúi lehetnek. 

A Mabavisz által életre hívott Kornya Mihály-életműdíjat idén dr. Herjeczki A. Géza testvérünk kapta a szórványmagyarság összetartásában végzett kiemelkedő munkájáért, aki a Detroiti Magyar Baptista Gyülekezet nyugalmazott lelkipásztora.

A Mabavisz továbbra is közösen támogatja Tóth Sándor testvérünket a kárpátaljai Benén végzett gyülekezetplántáló szolgálatában. Imádkozzunk érte is, csakúgy, mint összes határon túl élő testvérünkért!

Ha Isten is úgy akarja, jövőre Kárpátalján fogunk találkozni.

Téglási Lajos külügyi szaktitkár

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!