Minden esztendő első teljes hetében az evangéliumi egyházak/felekezetek/gyülekezetek tagjai összegyűlnek egymás templomában, imaházában, házi közösségeiben, hogy együtt tanulmányozzák a Biblia üzenetét, és hogy együtt imádkozzanak, valamint együtt dicsérjék a Teremtőt különböző hagyományos és kortárs ének-zenei szolgálatok által.

Így történt ez 2025. január 8-án a budapest-belvárosi Golgota Keresztény Gyülekezet (Calvary Chapel Hungary) közösségi nagytermében (korábbi Híradó Mozi). Németh János, a helyi gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a többségében fiatalokból álló gyülekezet tagjait. Majd egy nagyszerű ének-zenei együttes vezetésével lelkes istendicséret következett.

Az Aliansz országos vezetői – D. Szabó Dániel tiszteletbeli elnök, Szuhánszky Gábor elnök, Horváth István főtitkár, Mészáros Kálmán alelnök, Bánki Lajos tanácsos – buzdítottak hűséges helytállásra és hálaadásra.

Az imaest központi gondolata a „Küzdjetek a hitért a múltbeli csatákra emlékezve!” volt. Ennek rövid vázlata az Aliansz-imaheti anyag alapján itt olvasható:

„Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akiknek az ítélete régóta meg van írva: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják…” (Júd 4–11)

Elmélkedés

A hit, „amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott”, Isten népének felbecsülhetetlen értékű öröksége. Felismerése, megőrzése és továbbadása azonban állandó fenyegetettséget szenved. A szellemi hadviselésnek ezen a frontján folyamatos a harc.

Júdás apostol tanúja volt annak, hogy a keresztények közé beszivárogtak megosztó, deviáns és gyanús, megbízhatatlan emberek, akik ortodoxnak tűnő nyelvezetet és formákat használva igyekeztek tévútra vezetni a hívőket, megosztást kelteni és kétséget ébreszteni Isten népében. A kereszténység ellen harcolók fő célja ma is az, hogy akadályozzák Isten tervének megvalósulását. Lényegében ezek a kereszténység alapvető hitvallását támadják, amely így hangzik: „Jézus Úr” (lásd 4. vers).

Minden bizonnyal a Szentlélek munkájának köszönhető, hogy ez az isteni örökség ma, húsz évszázaddal Júdás kijelentése után is megőrizte értékét és jelentőségét az Úr egyházában. Ugyanaz a Lélek, aki bátor embereket nevelt – és képes volt megállítani az olyan színlelő csalókat, mint Bálám vagy Kóré követői –, hívja el és készíti fel Isten gyermekeit, akik eltökélték, hogy nem hátrálnak meg azon csapdák és veszélyek láttán, amelyekkel a keresztény hit naponta szembesül.

Júdás levelében azt tanítja, hogy Jézus, az Úr és az igazságos bíró hatalommal bír a történelemben és a történelem felett. Ez az igazság elegendő ahhoz, hogy higgyük: a történelem teljesen Jézus Krisztus irányítása alatt áll. Ez a hitigazság erőt ad ahhoz, hogy ne hátráljunk meg a harcban, hanem kitartsunk az Úr konkrét tetteire emlékezve.

Örökségünk megőrzése tehát elkerülhetetlenül az emlékezet egészséges művelése által történik. Nekünk is szól Mózes gyakran ismétlődő intése, mellyel az egyiptomi fogságból kiszabadult népet figyelmeztette: „Ne feledkezz el…” (Lásd pl. 5Móz 4,9: „Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is”; 5Móz 6,12: „Akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!”; 5Móz 8,11.14: „De vigyázz, ne feledkezzél el Istenedről, az Úrról oly módon, hogy nem tartod meg parancsolatait, döntéseit és rendelkezéseit, amelyeket én ma parancsolok neked!… akkor föl ne fuvalkodjék a szíved, és el ne feledkezz Istenedről, az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!” – az Aliansz-imaheti anyag fordítójának megjegyzése.)

Emlékezzünk arra, hogy Isten népe hogyan állt ellen az üldöztetésnek az első századokban! Emlékezzünk az olyan alapvető tanok megőrzéséért folytatott küzdelemre, mint a Szentháromságé; emlékezzünk a római egyház eretnekségével szembeni csatákra és az igazi reform megvalósítására! Emlékezzünk az evangéliumi teológiába beszivárgó liberalizmus elleni harcra! Ezzel csak néhány dolgot emeltünk ki történelmünkből. Kiváltság az Evangéliumi Szövetség tagjának lenni, amely az egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott hit megőrzéséért folytatott küzdelemből született és abban nevelkedett.

Hálaadás

Köszönjük, Urunk, hogy mindig voltak, akik továbbadták a hitet, néped életének örökségét. Köszönetet mondunk mindazokért, akik az ószövetségi vagy az újszövetségi időkben harcoltak a hit helyes értelmezéséért, megőrzéséért és továbbadásáért. Köszönjük, hogy emlékezhetünk nagy tetteidre, melyeket a történelem során átélhetett néped!

Bűnvallás

Megvalljuk, hogy magánszféránkba száműztünk téged, megtagadva tőled, hogy valóban életünk Ura lehess, aki életünk minden területe felett hatalommal bír. Beismerjük, hogy elbizakodottan elhanyagoltuk az emlékezést. Azt hittük, hogy mi vagyunk az apostoli hit első vagy akár egyetlen letéteményesei, nem vettük figyelembe, hogy te az elmúlt kétezer évben folyamatosan gyakoroltad uralmadat. Bevalljuk, hogy gyakran összetévesztettük a múltra való emlékezést a nosztalgiával, és emlékeinkbe menekülve önző módon meghátráltunk a harc elől.

Kérés

Imádkozzunk azért, hogy az evangéliumi egyházakban újra tudatosuljon: Isten a történelem Ura. Imádkozzunk, hogy a különböző nemzetek Evangéliumi Szövetségei olyan kezdeményezéseket dolgozzanak ki, melyek valódi értéket tulajdonítanak történelmünknek, és bátran építenek arra! Imádkozzunk az evangéliumi egyházak növekedéséért és azért, hogy olyan közösségek legyenek, amelyek elkötelezettek az „egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” hit örökségének elismerésére, megőrzésére és továbbadására!

Immánuel! Velünk az Isten!

Dr. Mészáros Kálmán


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!