Digitalizálási és tartalomszolgáltatási együttműködésről szóló megállapodást írt alá 2024. május 22-én Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója.

Az újkori kéziratok és egyháztörténeti nyomtatványok digitalizálásáról szóló megállapodásban rögzítették a felek, hogy partneri együttműködés keretében a nemzeti könyvtár elkészíti a Magyarországi Baptista Egyház által kiválasztott tizenkét dokumentum több mint kétezer-hatszáz oldalának digitális másolatát azzal a céllal, hogy ezek az egyház berkein belül működő Baptista Tudástárban – más kéziratok, korabeli levéltári anyagok, dokumentumok mellett – hozzáférhetők legyenek, hogy ez is hatékonyan segítse a jelen és a jövő baptista témájú kutatásait.

A partnerségi megállapodás kiterjed arra is, hogy a Baptista Tudástár szakmai közössége felkutatja azokat a magyarországi baptista egyháztörténeti, illetve Kárpát-medencei (főként erdélyi magyar) könyveket és periodikákat, amelyekkel az OSZK nem rendelkezik. A nemzeti könyvtár gyűjtőmunkáját segítendő a begyűjtött kéziratokat és nyomtatványokat a Magyarországi Baptista Egyház kutatói az OSZK részére digitalizálásra átadják, majd az elkészült felvételeket kulturális felhasználásra az intézmény rendelkezésére bocsátják.

A megállapodás aláírásakor Papp János kiemelte: a Magyarországi Baptista Egyház 2023-ban számos programot tartalmazó, színvonalas emlékévvel ünnepelte a baptista hitelődök Kárpát-medencei megjelenésének 500. évfordulóját. Az ünnepi évben sok feladat körvonalazódott, többek között az is, hogy a baptista egyháztörténet kutatói mind a hazai, mind a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsolódhassanak. Nagy öröm az OSZK-val kötött együttműködés, hiszen ez hozzásegíti a Magyarországi Baptista Egyházat kitűzött céljai eléréséhez.

Rózsa Dávid válaszában hangsúlyozta: az OSZK együttműködik a hazai és a nemzetközi tudományos élet, az oktatás és a közművelődés szereplőivel, szakmai szervezetekkel, valamint egyházakkal. A tudás tárházaként, valamint az írott kulturális örökség megőrző és közvetítő intézményeként kiemelten fontos a nemzeti könyvtár számára, hogy a rendelkezésre álló digitalizáló kapacitásai olyan ügyeket szolgáljanak, amelyek szinte azonnal közhasznúvá, közkinccsé válhatnak. Az együttműködéssel közös értékek jönnek létre, amelyekben mindkét szervezet képességeinek javát nyújtja.

A digitalizálandó tíz kéziratot és két nyomtatványt német nyelven írták, egy latin nyelvű kivétellel. A 16. és 17. századi dokumentumok között találunk feljegyzést iskolai istentiszteleti rendtartásról, az Újszövetség egy részének német fordítását, továbbá anabaptista prédikációskönyvet, de akad benne egyházi emlékkönyv és egy 17. századi receptkönyv is. A latin nyelvű kézirat az anabaptisták eredetét beszéli el Magyarországon.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!