KAPU – Baptista Művészeti Alkotóhét 2026 – Kulcsár Dorottya akvarellfestő

Több mint tíz éve kezdtem el festeni, és már akkor lenyűgözött ennek a technikának a könnyedsége és sokszínűsége. Ami eleinte hobbi volt, az az évek során egyre inkább feltöltődéssé és kicsit hivatássá is vált számomra.

Három kisgyermek édesanyjaként különösen értékesek lettek ezek az alkotással töltött percek. Minden alkalommal, amikor ecsetet vettem a kezembe, kicsit megszűnt körülöttem a világ. Sokszor csak néztem, hogy valami egyszer csak megszületik a papíron. A tájképeket és a botanikai témájú képeket szeretem a legjobban, ahogy nézem a referenciaképet vagy a kertben a virágokat, újra és újra rácsodálkozom, mennyi szépséget teremtett Isten.

Művészeti tevékenység

• Akvarellfestés 2014 óta rendszeresen
• Folyamatos önképzés: magyar és angol nyelvű szakkönyvek, online kurzusok és videók, alkotói csoportokban való részvétel
• 2022 óta több akvarellfestő workshopot tartottam
• 2 képemet kiválasztották a Madách Imre Művelődési Központ (Vác) által szervezett Akvarell Ünnep kiállítására (2026. március)
• Önálló Pop-up kiállítás a Verőcei Nyitott Kapu Baptista Imaházban (2026. június)

Művészeti célok

Célom művészileg tovább fejlődni, alkotásaimat egyre szélesebb közönséghez eljuttatni, valamint olyan közösségekben részt venni, ahol a szakmai fejlődés mellett a hit és a művészet is találkozhat. Szeretném az évek alatt szerzett tudásomat, tapasztalataimat és a hitemet minél több emberrel megosztani és megszerettetni az akvarell különleges és csodálatos technikáját.

Amikor a ma már kisiskolás lányomat kezdtem tanítgatni az akvarell rejtelmeire, megszületett bennem a vágy, hogy ezt az örömöt másokkal is megosszam, hogy együtt figyeljünk arra a szépségre, ami körülöttünk van és ami a kezünk alatt születik meg. Először a családomnak szerveztem akvarell-élményfestést, majd a szomszédoknak, barátoknak, tavaly már a gyülekezetünkben (Verőce) is, idén már gyülekezeten kívül is. Hiszem, hogy ez egy olyan lehetőség, amit Isten dicsőségére fogok tudni használni.

Három kisgyermek édesanyjaként az alkotásra fordítható idő különösen nagy ajándék számomra. Ezért is becsülöm nagyra azokat az alkalmakat, amikor elmélyülten foglalkozhatok a festészettel, és közben más alkotókkal is kapcsolatba kerülhetek. Szeretek inspirálódni más alkotók munkáiból, új szemléletmódokat megismerni, ugyanakkor fontosnak érzem azt is, hogy mindez egy olyan közegben történjen, ahol a hit is része az alkotói folyamatnak.

Fotó: Nagy Hanna Viola

Kapu

Számomra különösen sokat jelent most ez a szó. Amíg erre a hétre készültem lélekben, összeraktam magamban a képet, hogy eddig soha sehol nem voltam még egyedül. Ha utaztam, mindig valakivel vagy valakihez, családdal, barátokkal. 17 évesen ismertem meg a férjemet, 19 évesen már a felesége voltam. A szülői ház kapujából egyenesen a családi ház kapujába érkeztem. Gyerekként a szüleimnek kellett megfelelnem, aztán a férjemnek, később a gyermekeim igényei lettek a legfontosabbak. Egy éve átmentem egy életrendezésen, Isten sok mindenre felhívta a figyelmemet. Elkezdtem kicsit magamra is figyelni, hogy Isten mire akar használni, mik a szolgálataim, a talentumaim. Ennek hatására úgy éreztem, nemcsak lány, feleség és anya vagyok, hanem lehetek én is. A drága férjem támogat ezen az úton, amin elindultam. Nagyon érdekes, hogy az előző tábornak pont ez volt a témája. Most úgy érzem, egy kapuba, egy ajtóhoz érkeztem, ami kinyílik előttem. Ezt a hetet egy új lehetőségnek éreztem, hogy erősítsem a kapcsolatomat Istennel, kicsit jobban megismerjem önmagam, és új kapcsolatokat építsek. Ezt szimbolizálja a kapu, az életemnek egy új szakaszát. Tényleg így is történt, sok kedves, barátságos alkotóval sikerült megismerkednem, rengeteget beszélgettünk és nevettünk, tanultam is tőlük egypár új dolgot az alkotásban, inspiráltak, bátorítottak. Felemelő érzés volt olyan körben alkotni, ahol Isten van a központban, dicsőítő zenét hallgattunk, imádkoztunk, olyan is volt, hogy annyira átjárt közben Isten szeretete, hogy potyogtak a könnyeim festés közben. Ennyire mélyen szívből-lélekből alkotni fantasztikus érzés.

Az alkotóhét első napján készítettem az „Elindulás” című képemet. Ez az út annak a falunak a kivezető szakasza, ahol a szüleim élnek. Innen indultam el, itt kezdődött a felnőtt életem. Ezt hagytam magam mögött, ez a kép már megformálódott bennem, amikor megtudtam a hét témáját.

A második kép, amely ötletével érkeztem, az „Átlépés” címet kapta. Egy bemerítési alkalom ihletett meg, ahogy egy ember megtesz egy lépést, átlép egy kapun, egy új élet kezdetéhez érkezik.

Sokat forgattam a szívemben a kapu szót, amíg készültem az elvonulásra, és mindig egy fényes kapu jött elém, ahol nem maga a kapu a lényeg, hanem a fényesség, ami átragyog rajta, mintha Isten dicsősége ragyogna, és a Szent Szellem is megjelenik egy galamb formájában. Ennek a képnek a „Hívás” címet választottam.

Volt egy kép, amit az alkotóhéten kezdtem el festeni, de csak utána sikerült befejeznem. Az imaházunkat ábrázolja, a címe „Lelki otthon”. A Nyitott Kapu Baptista Gyülekezet (Verőce) nem csak egy név, itt valóban nyitott szívű emberekre találtam, és én is meg tudtam nyitni a szívemet teljesen Isten felé és más emberek felé is. Ez az a hely, ami számomra olyan, mintha hazaérkeznék, még a mennyország előtt.

Mikes Balázs egyik festményprédikációjában egy képen, ahol Mária találkozott egy angyallal, liliomok voltak, erről beszélgettünk, és ez nagyon megragadott. A virág szépsége, amit Isten teremtett, a tisztaság, amit jelképez. Ennek hatására két képet is festettem liliomokról, a rózsaszín képpel a virág egyszerűségét próbáltam megjeleníteni. A fehér liliomot pedig részletesebben kidolgoztam, közben csodáltam ennek a gyönyörű virágnak minden apró részletét.

Fény, ez foglalkoztat most is, ahogy Isten fénye ránk ragyog, legyen az egy naplemente vagy egy lelki ragyogás. Megnyílik az égben egy kapu, onnan jön a fény. Egyik napból a másikba való átlépés. Mindegy, hogy az egy tengerpart, egy bányató vagy egy családi ház udvara, mindig eljön a napnyugta, és egy új napra térünk. Ezek a gondolatok és érzések vezettek, mikor megfestettem ezt a három képet, melyek a „Remény”, „A túlpart” és a „Megérkezés” címeket kapták.

Az egyik délután teljesen elragadtak az érzések, és egy absztrakt kép formájában öltöttek alakot. A „Sodródás” az élet hullámait szimbolizálja, van, hogy egészen kicsik, és békésen tudunk pihenni rajtuk, de össze is csaphatnak a fejünk felett. Isten az, aki ki tud menekíteni és lajtorját ereszt számunkra.

A hét végéhez közeledve egy vers is fogalmazódott bennem erről a különleges hétről:

A Kapun át

Listákat írok, rendszerezek,
Programot tervezek,
Utazást szervezek,
Új vizekre evezek.

Ismét kisgyermeknek érzem magam.
Kinek minden új és bizonytalan.
Hova megyek, kivel leszek?
Reggelire-ebédre mit eszek?

Megérkezem, ismerkedem,
Az utat is kipihenem.
Ecsetet ragad kezem,
Papírra kerül sok érzelmem.

Lelki szemeim előtt fényeket látok,
Látom, ahogy egy kapu előtt állok.
Megragad a naplementék szépsége,
Közben áthat Isten dicsősége.

Egy új küszöböt léptem át,
Ez segített elnémítani a világ zaját.
Nyitva áll előttem a kapu,
Beléptem rajta, ez nem kamu!

Sokat tanultam kedves társaimtól,
És még többet saját határaimról.
Részem volt sok nevetésben,
Sok elgondolkodtató elmélkedésben.

Hálás vagyok, Istenem,
Hogy részese lehettem,
Kapcsolatokat építhettem,
Formáltad így életem.

Kulcsár Dorottya