Először került megrendezésre Kárpátalján a Baptista Bibliai Olimpia. Az erdélyi baptista testvérek által elindított „hagyományon” felbuzdulva és látva annak a sikerét a gyerekek körében a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítvány munkatársaival úgy döntöttünk, hogy 2020-ban Kárpátalján is útjára indítjuk ezt a kezdeményezést.

Konzultálva az erdélyi testvérnőkkel, egy kicsit átdolgozva az olimpia menetét, 2020-ban meghirdettük az olimpián való részvételt a kárpátaljai magyar gyülekezetekben. A felhívásra hat gyülekezet csatlakozott és összesen 46 gyerek regisztrált. A regisztráltak magas száma meglepett bennünket, de egyfajta visszaigazolás is volt, hogy érdemes ilyenfajta vetélkedőt meghirdetni a jövőben is. Az olimpia tematikája a Ruth könyve és a Máté evangéliuma volt. Minden gyülekezetben a vasárnapi iskolai tanító vagy az ifjúsági vezető koordinálta a felkészülést, de sokat segítettek a szülők is.

2021. 01. 30-án volt az első forduló. A járványügyi előírások miatt minden csoport a saját gyülekezetében, a vasárnapi iskolai tanító jelenlétében írta meg a tesztet. Miután összesítettük a teszteket, az alapítvány munkatársai kijavították, és meghirdettük a második fordulót mindazok nevével, akik továbbjutottak. Elég nagy arányban (38 gyerek) jutottak tovább a második fordulóba. Ezzel elkezdődött az újabb felkészülési időszak.

A második fordulóra két hónap alatt kellett felkészülni, mivel a karanténhelyzet nem tette lehetővé az eredeti (februári) dátum megtartását, így 2021. március 27-én rendeztük meg azt, ismét online. Ez annyiban volt más az elsőnél, hogy mindenki Google Meet konferencia keretében csatlakozott a híváshoz a saját gyülekezetéből. Ennek köszönhetően együtt volt a kis csapat. A második forduló kérdései több nehézséget rejtettek, és a végeredményen ez meg is látszott. Igyekeztünk olyan kérdéseket is feltenni, amelyek nem csak az elméleti tudást mérik. Mindkét teszt kötelező eleme volt öt bibliai vers memorizálása.

Miután az alapítvány munkatársai kijavították a teszteket, három korosztályban hirdettek 1., 2. és 3. helyezetteket, ezen kívül pedig mindhárom korosztályban két különdíjast. Így összesen kilenc gyermek kapott valamilyen jutalmat. Azt tapasztaltuk, hogy mind a gyerekeknek, mind a tanítóknak és szülőknek is nagy lelki nyereség volt az olimpia.

A díjátadó ünnepségre Beregszászban a Kodály Zoltán Művészeti Iskola dísztermében került sor, ahol végül minden résztvevő együtt lehetett, és a gyerekek elhívhatták a hozzátartozóikat is. Az ünnepi istentiszteleten László Sándor vezetésével különböző gyerekénekekkel dicsértük az Urat, majd élménybeszámolókat hallgathattunk meg a felkészítő tanítóktól. Nagy-Kasza Dániel az igehirdetésben Isten életváltoztató örömhíréről és Isten szavának értékéről beszélt a hallgatóknak. A 4H Alapítványnak és a Kárpátaljai Második Esély Jótékonysági Alapítványnak köszönhetően a gyermekek értékes ajándékokat vihettek haza. A három 1. helyezettnek egy-egy táblagép, a három 2. helyezettnek egy-egy okosóra, míg a három 3. helyezettnek egy-egy fejhallgató volt a jutalma a szorgalmas felkészülésért. Ezen kívül mindenki kapott ajándékba egy új Bibliát is, hogy ezzel is bátorítsuk a gyerekeket a Biblia olvasására, és nem utolsósorban legyen miből felkészülniük a II. bibliai olimpiára, amelyet reményeink szerint ismét megrendezhetünk.

Dicsőség Istennek, hogy megrendezhettük ezt a bibliai olimpiát. Nélküle és az ő gondoskodása nélkül nem sikerült volna mindezt megszervezni és végigvinni. Köszönjük a gyülekezetek pozitív hozzáállását, hogy segítették a gyerekek felkészülését. Nagyon hálás a szívünk a 4H Alapítványnak, hogy mögénk álltak, hiszen az ajándékok egy részét támogatásuknak köszönhetően tudtuk megvásárolni. Végül, de nem utolsósorban köszönjük a Második Esély Alapítvány munkatársainak és a zenészeknek a színvonalas szolgálatot, valamint a beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskolának, hogy helyet adtak a díjátadó ünnepségnek.

Mindezért a kegyelemért áldott legyen a mi Istenünk!

Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!