Hét gyermek maradt édesanya nélkül

1977

A Baptista Szeretetszolgálat egy újabb súlyos tragédia kapcsán várja a nagylelkű adományozók segítségét. Egy Eger környéki hétgyermekes anyuka veszélyessé vált állapota miatt császármetszéssel szülte meg hetedik gyermekét, majd lélegeztetőgépre került és életét vesztette. Az édesanya legkisebb gyermekét, az alig néhány napja született kisfiút egyetlen pillanatra sem ölelhette magához, mert a baba születésekor már mélyaltatásban volt.

Szerencsére a kicsi jól van, ám az édesapának, Zsoltnak most hét gyermeket kell teljesen egyedül ellátnia, úgy, hogy közülük az egyik még csecsemő. 

„Bevallom, még fel sem fogtam igazán, ami velünk történt – mondta Zsolt. – Olyan, mint egy rémálom, mert hiába imádtam mindennél jobban a feleségemet és ordítani tudnék a fájdalomtól, amelyet a hiánya okoz, a gyerekek miatt tartani kell magam…”

Hiszünk a közösség erejében! Kérjük, támogassa ön is a hétgyermekes családot! 

A pénzadományokat a Baptista Szeretetszolgálat az alábbi számlaszámra várja:  

UniCredit – 10918001-55555555-55555555 

OTP Bank – 11736082-20054403-00000000  

Közlemény: Zsolt és gyermekei   


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!