2025-ben is új évfolyam indul a SZÜBI-ben!
Jelentkezési határidő: 2025. augusztus 15.

Miért Szünergosz?
„Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.” (1Kor 3,9) Itt az eredeti görög szövegben a szünergosz kifejezés olvasható, ami két részből álló szókapcsolat: együtt (szün) + dolgozik (ergon).
A bibliaiskola nevével
• ki akartuk fejezni, hogy a szolgálat számunkra nem az, amit Istenért teszünk, hanem amit az ő elhívása alapján, vele együtt teszünk,
• el akarjuk ismerni, hogy nem az iskola, hanem Isten dolgozik a diákok életében, mi csak együttműködünk ővele, és segítjük egymást.
Ezért a SZÜBI jelmondata: Krisztussal együtt a fejlődésben és a szolgálatban.
Kiknek ajánljuk?
Azoknak a jelenleg szolgálatban álló vagy a jövőben a szolgálatba bekapcsolódni vágyó gyülekezeti tagoknak, akik fontosnak tartják személyes fejlődésüket.
Hol tanulhatsz?
Budapesten, illetve regionális helyszíneken (megfelelő jelentkezési létszám esetén).
Hogyan lehetsz a SZÜBI hallgatója?
Írásban kérjük jelentkezésedet a következő dokumentumokkal:
- önéletrajz
- motivációs levél (röviden írd le, miért akarsz a SZÜBI-ben tanulni)
- lelkipásztori ajánlás
Jelentkezésedet elküldheted postán és e-mailben is:
Szünergosz Baptista Bibliaiskola, 1068 Budapest, Benczúr u. 31.
bibliaiskola@baptist.hu
Bővebb információk és letölthető jelentkezési dokumentumsablonok a bibliaiskola honlapján és az egyház honlapján érhetők el.
SZÜBI
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!