Előrendezvényt szervezett az Ez az a nap! programsorozat stábja a Puskás Stadion VIP páholyába május 23-ára.

Pontosan két hónappal ezt követően, július 23-án ugyanis monumentális dicsőítő, ima- és evangelizációs alkalom lesz a mintegy 60.000 főt befogadni képes helyszínen.

Erre hívogatott többek között László Viktor, Pintér Béla, Caramel és Mike Sámuel. Kecskeméti hittestvérünk hirdeti majd a Jó Hírt az egész Kárpát-medence evangéliumi hívőit megszólító rendezvényen.

Sok-sok hazai és külföldi előadó szolgál majd az alkalmon, melyre már most lehet jelentkezni, illetve másokat is elhívni. Az álom, melynek mindnyájan részei lehetünk, hogy az ország stadionja Isten Lelkével és igéjével, valamint buzgó hívők tömegeivel telik meg.  


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!