Európában élő mongol keresztények találkozója

1953
A konferencia résztvevői

Március elején második alkalommal került megrendezésre az Európában élő, újjászületett mongol testvéreink konferenciája, ezúttal Balatonföldváron.

Az elmúlt években sorra indultak mongol keresztény házi csoportok, gyülekezetek Európa-szerte, a konferenciára pedig kilenc országból összesen nyolcvanan tudtak eljönni. Az összejövetel célja volt, hogy kapcsolatok épüljenek, illetve hogy felbátorodjanak az Európában élő honfitársaik és a helyi lakosság irányába történő missziózásra.

A háromnapos konferenciára három Mongóliában szolgáló lelkipásztor is eljött, köztük az ottani keresztény gyülekezetek szövetségének elnöke, valamint tiszteletét tette körünkben Papp János egyházelnök testvér és Révész Lajos székesfehérvári lelkipásztor, korábbi mongóliai missziómunkás.

A konferencia nyolc testvér számára talán a bemerítkezésük miatt lesz igazán emlékezetes, de mindannyian felfrissülve és Isten szeretetével telve indulhattunk haza. A délelőtti és esti tanításokon kívül mindennap voltak szemináriumok külön csoportokban a helyi közösségek vezetőinek, a frissen megtérteknek, a párválasztás előtt álló fiataloknak, és volt egy csoport, ahol egymás bizonyságtételeiből épülhettek.

A konferencia befejeztével továbbra is Tsevel és felesége, Nara, a budapesti Mennyek Országa Mongol Baptista Gyülekezet lelkipásztor házaspára végzik egyedül a népük közötti európai missziómunkát, igyekezve interneten keresztül és lehetőségeikhez mérten időnként személyesen meglátogatva is pásztorolni ezt a földrajzilag igen kiterjedt „körzetet”.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!