Fülöp így szólt hozzá: Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk. Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!

Gondolatok az igéről

Egy gyermek azt mondta nekem: „Hogyan lehet Jézus és Isten külön, mégis egy? Ez furcsa nekem.”
Valahogy így érezhettek a tanítványok is. A zsidó kultúrában azt tanulták, hogy egyetlen Isten létezik: „Halld meg, Izrael: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” (5Móz 6,4) Maga Isten is ezt követelte meg tőlük, és ez különítette el őket a többi vallásos néptől. A zsidó nép azt várta, hogy Isten küldi el a Messiást mint földi királyt, de nem számítottak arra, hogy maga Isten jön el közéjük. Pedig az Ószövetségben is voltak erre utalások: „így fogják nevezni... Erős Isten, Örökkévaló Atya...” (Ézs 9,6) Ezért Jézus elmagyarázza tanítványainak, hogy higgyenek abban, amit emberi ésszel nem vagy csak részlegesen lehet felfogni: hogy az Atya és a Fiú egyek, és hogy Isten maga jött el a földre Jézus Krisztusban, hogy megmentse az embereket.
Lehet, hogy mi sem értjük teljesen a Szentháromság misztériumát, de nem is az a dolgunk, hogy mindent felfogjunk, hanem hogy higgyünk. „Boldogok, akik nem látnak, és hisznek” (Jn 20,29), mert hit nélkül „senki sem lehet kedves Isten előtt” (Zsid 11,6).
Arra hív ma minket Jézus, hogy hit által tapasztaljuk meg igazán Isten valóságát.