EGYH-KCP-18-0737

Támogatást kapott a Magyarországi Baptista Egyház Ifjúsági Missziója

1443

A „Egységben az erő!” rendezvénysorozat keretében előadásokat és szemináriumokat szerveztünk, melyekben az egészséges házasság jelentőségét,  felépítésének módját, a család központi szerepét ismerhették meg a fiatalok, valamint ezek mentén a gyermekvállalás kérdéseivel is sokat foglalkoztunk.

A témát felvezető előadásokat interaktív szemináriumok követték, ahol a résztvevők megosztották tapasztalataikat, kérdéseiket, közösen keresve megoldásokat. A csoportos témafeldolgozással tovább mélyíthetők a gondolatok, erősödnek a kapcsolatok.                                                     

Ezzel elősegíthetjük, hogy a kapcsolatok a rendezvények után is tovább éljenek, azok meghatározóak lehessenek a fiatalok és a fiatal házasok életében.

A program több helyszínen valósult meg, több  mint 120 ember bevonásával.                                        

A támogatás segítségével az otthoni, munkával, feladatokkal terhelt légkörből elszakadva tudtak a fiatal felnőttek, illetve házaspárok kellemes, nyugodt körülmények között arra figyelni, ami nagyon fontos a mai hajszolt világban: a lelki kapcsolatokra, a mindennapokban helyet nem kapó egymásra figyelésre.

A támogatást cél szerint fel tudtuk használni, étkezés, szállás, pólónyomás költségeinek fedezésére. 

Magas színvonalú előadások hangoztak el, a kooperatív feladatok erősítették a párok és személyek közötti kapcsolatot is.

A program először Balatonföldváron került megrendezésre.

2018. június 1–3. Balatonföldvár „Ti magatok is, mint élő kövek, épüljetek fel lelki házzá…” A hétvége keretében a lelki fejlődés, valamint a kiscsoportok jelentősége kerül a középpontba. Ennek keretében a házi csoportok szervezéséről és működtetéséről, missziós tevékenységéről sajátíthatnak el ismereteket a résztvevők. A kisebb csoportok sokkal személyesebb körülményt biztosítanak, ahol az egyes egyének is jobban megnyílhatnak, nagyobb teret engedve a személyes kérdések megvitatásának.        

A program második eleme a Szent Orbán Hotelben került megrendezésre 2019. április 6–7-én.

Az előadások és ehhez kapcsolódó gyakorlatok a házastársak egymás közötti kapcsolatát voltak hivatottak megerősíteni.

A téma a házasságon belüli szerepek, az intimitás és konfliktusok kezelése körül forgott. Amit ki kell emelnünk, hogy az interaktív gyakorlatok segítették az elméleti dolgok jobb megértését, elmélyítését.

A nagyszerű környezetben lehetőség nyílt túrázni és aktív módon eltölteni a szabadidőt. A helyszín előnye volt a viszonylagos elzártsága, amely jobban segítette, hogy megfelelően rá lehessen hangolódni a témára, egyensúlyba hozni a kikapcsolódás és a házasságok építését.

A harmadik rendezvény Monoron volt 2019. május 24–25-én.

A pénteki napon a megérkezés időszaka volt. Az első előadás kifejezetten a személyes tapasztalatok feldolgozásával kezdődött, és ezek után kaptak segítséget a jelenlévők arra, hogy a kapcsolatépítés, közösségépítés megtörténjen.

Az interaktív zenés előadás után következett egy remek közösségépítő este. A második napon az előadás mellett már a kirándulás és a közösségépítés volt a fókuszban. Ki kell emelni Kotán Béla baptista lelkész előadásait, melyek személyes jellegük mellett kifejezetten praktikus és biblikus előadások voltak.

A monori helyszín jó lehetőséget biztosított a kikapcsolódásra és a feltöltődésre is. A résztvevők visszajelzései alapján kifejezetten hasznos volt a kis létszám, mert nagyobb figyelmet kaptak így. Ezen visszajelzések kiemelték, hogy a helyszín adottságait sikerült jól kihasználni. 


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!