„Csillagásztábor” a Rákospalotai Baptista Gyülekezetben

2191

Gyülekezetünk a 6–14 éves korosztály számára idén is megrendezte július 16–20. között hagyományos napközis gyerektáborát, ami a „Csillagásztábor” nevet viselte.

A világűr rejtelmei mindig is izgatták az ember fantáziáját. Nem véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus filmek olyan népszerűségnek örvendenek a gyerekek körében is. Gondoljunk csak a „Csillagok háborúja”, a „Star Trek” vagy éppen a „Gravitáció” című filmek hatalmas sikereire. A földönkívüli lények, mint a szívünkhöz nőtt „E. T.” is, újra meg újra feltűnnek a mozivásznon. Egy internetes lista, amely az 1902 és 2017 között készült filmeket tartalmazza, 220 db űrrel, illetve űrlényekkel kapcsolatos filmet sorol fel.

Ezért is olyan fontos, hogy a gyerekek ne csak a méltán híres és nemrégiben elhunyt Stephen Hawking elméleti fizikus érveit és felfedezéseit ismerjék, hanem egy olyan Valaki üzenetét is, akit és amit a híres professzor tagadott: a teremtő Istenét.

A tanítás közben rendszeresen bemutattuk a Biblia tiszta, egyszerű, gyermekek számára is megérthető igazságait, amelyeket néha a mai tudomány is teljesen visszaigazol, máshol pedig ellentmond azoknak. A célunk az volt, hogy odahelyezzük az iskolában tanult teremtéselméletek mellé a Biblia teremtéstörténetét, amelyen keresztül megérthetik a gyerekek, hogy Istennek határozott célja volt a világmindenség megalkotásával.

Mindeközben lehetőségünk nyílt arra is, hogy elmélyítsük a gyerekek tudását arról, hova tart ez a megteremtett világ. Mi lesz ezzel a világgal majd valamikor a jövőben?

A gyülekezeti tábor, ahogyan az elmúlt években is, inkább a családiasság hangulatát adta vissza lelkületében és létszámában is, hiszen idén 15 gyerek vett részt rajta. Nem is az volt a tábor célja, hogy egy hatalmas létszámú táborrá legyen, sokkal inkább az, hogy akik részt vesznek rajta, azokra maximális figyelmet tudjunk fordítani! Szerettük volna – és meg is valósult –, hogy a gyerekek ne csupán programot kapjanak, ne csak elteljen egy hét a vakációból, hanem személyes kapcsolatok, beszélgetések is történjenek velük!

Örömünkre szolgált ezért az is, hogy a tábor ideje alatt a gyerekek nem érezték szükségét mobiltelefonjaik használatának, nem játszottak velük, hanem bekapcsolódtak a játékokba, éneklésekbe, kézművességi programokba, csapatjátékokba.

Ezeken túl többek közt olyan szabadidős programokon is részt vehettek, mint a Tarzan Parkba való ellátogatás, korongozás és állatsimogatás is szerepelt a programok közt.

Őszintén reméljük – és ez az imádságunk is –, hogy a táborozók gazdag élményekkel, szép emlékekkel és a Biblia üzeneteivel térhettek haza. Hisszük, hogy igaz az Ige tanítása:

„Isten igéje nem tér vissza üresen…”

És ezeknél a gyermekeknél is a hallott tanítások, a kívülről megtanult bibliai aranymondások egyszer majd beérnek, így ők is csatlakozni fognak Isten népes táborához!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!