Csendkirály Vácott

1215

Mivel imádságos szívvel készülődtünk és terveztük a váci konferenciát, így mikor október 25-27. között elérkezett a várva várt pillanat, talán nem is lepődtünk meg a körülbelül 300 érkező láttán, s a programok sem okoztak akkora feszültséget.

A hétvége témája: Csendkirály; s emellett volt még két jelmondatunk is: Vissza a Bibliához! Vissza Krisztushoz!

Regisztrációkor az érkezők mustármagot kaptak a programfüzet mellé a kezükbe, ami nagyon jól szemléltette hitünknek még ennél is kisebb méreteit. S ezzel el is kezdődött az ifjúsági találkozó.

f6601fe874ae7900b01907a378d40361Bár nem tudom leírni az összes résztvevő véleményét, sem azt, ami a szívekben zajlott (pedig ez lenne a lényeg), de én személy szerint izgatottan álltam elébe a hétvégének: nagy lehetőség ennyi fiatallal együtt Isten Igéjét hallgatni. De meg kell hagyni a szórakozás, a viszontlátások megannyi öröme sem lehet ilyenkor csekély, ennek persze megvan az a veszélye, hogy eltereli a lényegről a figyelmünket. Igyekezni kell hát nem párválasztás végett körülnézni ezeken a konferenciákon, hanem Isten munkáit szemügyre venni:

Jobbnál jobb programlehetőségek kínálkoztak a fiatalok számára. Kovács Dániel pénteken és szombaton hirdette az igét „Mi Atyánk! vagy Mi van Fater?” címmel. Merényi Zoltán „Kapaszkodj!” és „Pssszt… Csendet kérünk”  című előadásokon keresztül a csendességről beszélt. Találnunk kell időt arra, hogy időnként elcsendesedjünk, és így nyitottabbakká váljunk Isten üzenetére és útmutatására, még akkor is, ha ez nehézkes útnak ígérkezik, mert az eredmény hatalmas kincsnek bizonyul!

A tanításokon kívül volt még játék, jelentek, dicsőítés, fantasztikus koncert, s a váci ififilm levetítése, amin patakzott a könny a szemünkből a nevetés miatt. Nagyon különleges és egyedülálló program volt a csillagvizsgálók, teleszkópok használati lehetősége az imaház udvarában.

Emellett voltak földi jók is: zsíros kenyér parti, teaház, személyes labirintus, némaszobrok.

Úgy gondolom mindannyian megtapasztalhattuk ezekben a napokban: Isten ma is munkálkodik. Olykor egy ifjúsági csoportot mozgat meg egy konferencia megszervezésére, vagy sok-sok fiatalt, hogy elutazzon Vácra, egy keresztény rendezvényre. Előfordul, hogy az ÚR csendben, a háttérben dolgozik: egy-egy elhullott mag a szívekben növekedésnek indul(t).

c2e3440e084e8025c69dc8e9286dbb7dLehet, hogy nem azzal okozunk eget-földet rengető forradalmat, hogy harsogjuk Isten páratlan kegyelmét, hanem pont a csendes, krisztusi életünkkel érünk el életre szóló változást másokban.