Az idő mintha újra sasszárnyakon repülne velünk. Két hónapja még a karácsonyt ünnepeltük, most meg már a nagypéntekre és a húsvétra készülünk: a legkomorabb és legörömtelibb ünnepünkre. A legfontosabb üdvtörténeti események elképesztő gyorsasággal peregnek majd le a szemünk előtt. Így talán még a fülünkben csenghet az adventi üzenet is: Csendesedjetek el! Az én fülemben különösen erősen megmaradt, főleg amiatt, hogy a gyülekezet előtt is töredelmesen be kellett vallanom, hogy nem sikerült elcsendesednem a karácsony előtti időszakban. S igazán azóta sem sikerült. Noha tudom, hogy ez a felszólítás egyenesen az Úrtól érkezett hozzám. Azon a csendes, de egyértelmű hangon, amiről tudom, hogy ő szólít meg vele. Ezért érdekes és igazán fontos a számomra, hogy miképpen tudok engedelmeskedni az ő kérésének.

Miért fontos az elcsendesedés a Krisztusban hívő ember számára?

Azért, mert a csend a legfontosabb része az istentiszteletnek. Minden egyes istentiszteleti alkalmunknak. Az egész életünknek, amelynek céljává lett az Isten imádata és dicsőítése, minden egyes szavunknak és cselekedetünknek. Csend nélkül nincs helyes istentisztelet.

A nagyhéten láthatjuk és átélhetjük Jézus Urunk legnehezebb hetét. Észrevehetjük, mennyire törekedett ebben a legzaklatottabb időszakában – üldöztetésekor – az elcsendesedésre. „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a vacsorát” – mondja tanítványainak. Mennyi imádság lehetett e mondat mögött? Azért, hogy a tanítványai lássák azt az örömet és békességet, amellyel felkészült a kereszthalálára. Jézus örömmel lép be élete legnehezebb pillanataiba. S miután megvacsoráztak, kivitte tanítványait az Olajfák hegyére. Az imádsághoz az elcsendesedés képessége mindenképpen szükséges. Ebben az élethelyzetben nem is képesek erre a tanítványok. Nem tudnak virrasztani, nem tudnak imádkozni, csak elaludni. Az életükre rázuhanó nehézség miatti békétlen alvás ez. Pedig a virrasztásra és imádságra a Mester, a Megváltó kéri őket. Még itt is tanította, hogy elcsendesedésre nem csak a békés életszakaszainkban van szükség.

Mi az elcsendesedés célja az életünkben?

Csak a csendben tudunk harcolni a kísértéseinkkel: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” – szól az Úr az Olajfák hegyén minden idők minden tanítványához. Ha nincs bennünk csendesség, akkor nem vesszük észre a kísértést. Majd egy idő után már az ordító oroszlánt sem, aki azért jár körbe, hogy zsákmányhoz és prédához jusson, s nem is titkolja szándékait.

Az elcsendesedésben juthatunk helyes istenismerethez. „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd!” Csend nélkül nem tudjuk elfogadni Isten akaratát. Főleg, ha az nem tűnik éppen kedvezőnek és örömtelinek a számunkra. Az Úr nem fogja túlkiabálni sem a világ zaját, sem a lelkünk és személyiségünk zűrzavarát. Ő mindig szól hozzánk, de halkan. Ha kiabál velünk, akkor már nagyon nagy bajban vagyunk. Ha az Úr kiált, akkor végképp ideje lenne végre elcsendesednünk.

A csendesség segíthet feldolgozni mindazt, ami bennünket ér az életünk folyamán. A helyes istenismeret megmutatja, miképpen is lehetséges mindez. A világ éppen ezért zajong, hogy soha ne lássuk meg, honnan érkezik, érkezhetne az igazi segítség. Sem azt, ki lehet az életünk egyetlen, igazi Megváltója. Ő, Jézus a Megváltónk, aki csendben építi és formálja az életünket.

A helyes istenismeret vezet el bennünket a helyes önismerethez. Ezt a másodikat a világunk is nagyon nagyra értékeli. Nem juthat el hozzá, mert rossz a kiindulópontja, és rossz irányba megy. Ezért kell minden haszna ellenére óvatosan kezelni minden világi önismereti utat. A helyes önismeret segítség életünk legnehezebb pillanataiban, próbáinkban. Segít megállni a nehézségben, és segít felállni a legszörnyűbb bukásainkból. Péter ezért tud a háromszori tagadása után felállni és az apostoli szolgálatában helytállni. Júdás ugyanezért nem tudta árulása után megtalálni a megtérés helyét és idejét. Azért, mert már rég nem tudott csendben megállni és leborulni Isten előtt. Elvesztette így a helyes önismeretét és ezzel az életét is.

A húsvét a legörömtelibb ünnepünk. A húsvétvasárnapi események mégis tele vannak csendes pillanatokkal. „És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte.” (Mt 28,9) „És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek!” (Mk 16,5–6) „Amikor emiatt tanácstalanul álltak, íme, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában. Az asszonyok megrémültek és a földre szegezték tekintetüket, de azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek a holtak között az élőt? Nincsen itt, hanem feltámadt.” (Lk 24,4–6) Remélem, érezhető a csend ezekben az eseményekben, amiket az evangélisták leírtak. Csend nélkül a húsvét üzenete és öröme sem juthat el a szívünkig, az értelmünkig. Kívánok túlcsorduló örömmel teli, vég nélküli ünnepet és olyan csendességet, ahol ezt az örömöt fel tudjuk dolgozni.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!