KAPU – Baptista Művészeti Alkotóhét 2026 – Horváth László Adrián képzőművész

„Képzőművész, rajztanár vagyok. 18 éves korom óta ismerem az Urat. Művészcsaládban nőttem fel. Édesapám képzőművész, így gyerek korom óta szobrok, érmek, képek vettek körül. Fiatal felnőtt korom óta több művészeti ágban alkottam, különböző sokszorosított grafikai eljárással, egyedi grafikai technikákkal. Az utóbbi 10 évben elsősorban festészettel foglalkozom. Bármely technikát használom, fontos számomra, hogy szimbólumokon, jeleken, mélyebb rétegeken keresztül érzéseket, jelentéseket adjak át egy képemmel, és valamilyen úton Istenre mutassanak az alkotásaim.

Ez az alkotói hét, melyen már több éve részt vehetek, a hétköznapokból való kiszakadás mellett, a hitünk miatt hasonló gondolkodású alkotótársaktól minden évben inspiráló környezet is számomra. Az írás, a szavak sokszor adtak ihletet életem során, így külön inspiráló a másik művészeti ág, az irodalom jelenléte ezen az alkotói héten.”

1. Menedék (akril, vászon – 50 X 80 cm – 2026)

Az utóbbi időben a nagyobb egységes színfelületek, színmezők érzelmekre gyakorolt hatása foglalkoztat, ahol a rétegekben egymásra helyezett színek, mintegy vibráló, meditatív érzetet keltenek a nézőben, hasonlóan Mark Rothko festményeihez. Én azonban ezen absztrakt felületek mellé aprólékos, realisztikus kereszténységhez kötődő szimbólumokat társítok. Ennek a két ellentétes alkotói módnak – nagy, lendületes ecsetmozgások mellett apró, lassan festett fotó realisztikus részlet – az egy képen szereplése drámai kontrasztot alkot: az izzó, vibráló tüzes környezet közepette egy menedék képződik a festmény közepén, ahol a napsütötte rét nyugalmában egy őz – amely a szelídség szimbóluma – táplálkozik nyugodtan, utalva a mennyországi létre.

2. Felbomlás (akril, olaj, vászon – 50 X 70 cm – 2026)

„Mert az ÚR, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!  (5 Mózes 4,24)

Isten maga, Deus absconditus (rejtőzködő Isten), aki fenségében folyamatosan elrejti magát a világ elől, hogy dicsősége nehogy megsemmisítsen minket. A teremtett világ szépségei így „csak” fátylak, melyen keresztül Isten töredékesen, de megnyilatkozik nekünk nap, mint nap.

Ez a világ, e fátyol, amely a Teremtő szavára jött létre a legnagyobb galaxisoktól a porból lett emberekig is csak törékeny létezők a fizikai végtelenben, mert egy isteni mondat, a szavak azok, amelyek fenntartanak minket. És mikor majd véget ér ez a „mondat”, a világ deformálódik, torzul, majd pedig végleg lehullik, szétég, hasonlóan egy öreg filmszalaghoz, mely a fénylő hő hatására hólyagossá válik, majd átég, mintegy „kaput nyitva” egy új valóságra és visszatér majd minden Őhozzá, a fénybe „hogy Isten legyen minden mindenekben”, ahogyan volt az a kezdet előtt is.

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” (1Korinthus 13:12)

A fizikai világ Isten szava által jelenik meg és tartatik is fenn. A világ törékeny léte így pedig maga Isten beszéde:

„Azt, ami nem volt, Isten gondolta és a rágondolás és a szó aktusával a létbe hozta. Létünk valamennyi pillanatát csak amiatt éljük meg, mivel Isten folytatja a létünkre-gondolást. Egyedül Istennek van hatalma, mivel tökéletes, hogy valamit, ami nem létezik teljes realitásában, részletében elgondoljon, kimondjon, ezzel pedig a létbe szeressen és pillanatról pillanatra benne is tartson.” (Simone Weil)

„Túlságosan hozzászoktunk, hogy a világ dolgai megvannak, csakhogy a meglétük, ez az „erőnlétük” egyáltalán nem maguktól van, hanem folytatólagos, szakadatlan csoda. Ennek pedig arra kellene indítania bennünket, hogy állandóan csodáljuk.

Az idő számunkra egyes pillanatok sorának tűnik, valójában nem más, mint egyetlen pillanat…” (P. Henri Boulad S.J.: Az önátadás fényében)

„Mert ezer esztendő előtted annyi, mint a tegnapi nap, amely elmúlt…” (Zsoltárok 90,4)

Horváth László Adrián

Fotó: Horváth László Adrián és Nagy Hanna Viola