Bibliai gyermektábor Kispesten

3731

2017. június 19–23. között tartottuk meg ebben az esztendőben bibliai gyermektáborunkat a kispesti baptista és evangélikus gyülekezetek közös szervezésében.

A tanítást a baptista és evangélikus bibliaköri tanítók és lelkipásztorok, teológushallgatók végezték. A napi tanítás minden reggel Luther Márton (Deák László) Ágoston-rendi szerzetes és a wittenbergi egyetem rektorának (Mészáros Kálmán) képzeletbeli kosztümös teológiai disputációjával kezdődött. Öt napon keresztül a reformáció idején fókuszba kerülő különböző sola-témák (Szentírás, kegyelem, hit, Krisztus, soli Deo gloria) adták meg a tanítás legfőbb üzenetét.

Hála Istennek, a gyermektábor létszáma a két gyülekezetből mintegy 45 fő volt. A bibliatanulmányozáson kívül sok sportos játék, éneklés, filmvetítés, finom ételek tették változatossá a napi programot.

Köszönjük gyülekezetünk asszony testvéreinek is az asztalok körüli szorgos munkáját. A kiegészítő palacsinta és fagyi partit, valamint a sok finom gyümölcsöt.

A tábor napirendje így nézett ki:
8.00-tól gyülekeztek a gyerekek az evangélikus templomnál

9.30 – közös éneklés
10.00–10.30 – áhítat
10.30–11.00 – bibliai történet átadása
11.00–11.15 – szünet
11.15–12.00 – csoportbeszélgetés
12.00 – séta a baptista imaházba, s ott ebéd
13.00 – a kicsik visszasétáltak az IFI lakásba aludni, a nagyoknak kézműves foglalkozás volt a baptista imaházban, játék az evangélikus templomkertben stb.
15.30 – közös éneklés és áhítat zárta a napot (az evangélikus templomban és az imaházban felváltva)

Köszönjük a sok bátorítást, imatámogatást, a sok önkéntes munkáját. Hisszük, hogy ezek alatt az áldott napok alatt gyermekeink és unokáink olyan pozitív lelki érintést kaptak, ami hitre jutásukat és abban való megerősödésüket munkálta.

Soli Deo gloria!

A Hit szimfóniája 2.

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!