Meghitt és felemelő hangulatban telt a bemerítési istentisztelet 2025. június második vasárnapján a győri Hajnalcsillag Baptista Gyülekezetben. Az ünnepi alkalmon öt lélek vallotta meg nyilvánosan a hitét, döntésüket bemerítkezéssel is megerősítve.

Nagy Izabella keresztény családban nőtt fel. Kilencévesen tapasztalta meg egy dicsőítő alkalmon Isten jelenlétét. Most egyetemista, sok nehézségen, baleseten, betegségen ment át, de Isten megtartotta.

Turzó Panna a mi gyülekezetünkben nőtt fel. Most középiskolás. Úgy érezte, hogy senki sem szereti, és teljesen egyedül van. 2023-ban egy nyári táborban Isten közel jött hozzá, és ő elfogadta szeretetét.

Matus Bertalan fiatal zongoraművész, a testvérétől kapott a gyászában vigasztalást és meghívást az ifjúsági táborba.

Boda Bernadett énekesnő, kiskorától hallott Jézusról, hitt és egy napon Isten hívásának engedve közösséget keresett.

Valamint Kocsis Vanda fiatal anyuka, aki az élet viharai között kiutat keresve szó szerint egy nyitott ajtón át az imaházba lépett be, így megtalálva Jézust.

Az igehirdetés témája – „Húsvéttól pünkösdig: gyásztól az örömig, haláltól az életig, az óembertől az újemberig” – mély lelki üzenetet hordozott. Milánkovics Dániel lelkipásztor arról beszélt, hogyan fordíthatja Isten a fájdalmat örömmé, a veszteséget reménnyé. A húsvéti gyász – Jézus halála – nem maradt végső állapot. A feltámadás, majd a pünkösdi Szentlélek-kitöltetés az újjászületés és az öröm ígéretét hordozza. Dániel hangsúlyozta: „Isten képes arra, hogy a legmélyebb gyászunkat is örömre fordítsa – mert ő él, vigasztal és új életet ad azoknak, akik hisznek benne.”

A bemerítkezők bizonyságtételei különösen sokat jelentettek, mindannyian más élethelyzetből, de ugyanazon vágyból indultak el, hogy Istennel éljenek és új kezdetet vegyen az életük. A dicsőítőcsoport zenei szolgálata által még ünnepélyesebbé vált az alkalom, amivel sokunk szívét megérintették. A bemerítési alkalmat egy különleges pantomimjelenet is színesítette, amelyet a gyülekezet tinédzserei adtak elő. A mozdulatok nyelvén eljátszott történet érzékletesen mutatta be a világ és a sátán kísértéseit, amelyek sok embert és fiatalt igyekeznek eltéríteni az igaz útról. A jelenet üzenete világos volt: egyedül Jézus Krisztus képes kiszabadítani az embert ezekből a bilincsekből, és valódi szabadulást, békét és új életet adni annak, aki hozzá fordul. A Hajnalcsillag gyülekezet nemzetközi jellege is megmutatkozott: számos külföldi testvér is jelen volt, akik részére tolmácsolás biztosított lehetőséget az igehirdetés és a közösségi élmények teljes megélésére.

Az ünnepi hétvége a pünkösdhétfői közösségi nappal folytatódott, amelyet a Püspökerdőben tartott a gyülekezet. A természet közelsége, a ragyogó napsütés, közös éneklés, beszélgetések, női alkalom, játékok, gyermekek játszadozása igazi örömünneppé tették a napot. A közös gulyás- és babgulyásfőzés sem maradt el, amit mindenki jó étvággyal fogyasztott. Több mint százan vettünk részt, köztük sok gyermek és fiatal.

Ez a pünkösdi hétvége a Szentlélek munkájának élő példája – gyászból öröm, elszigeteltségből közösség, régi életből új kezdet született.

Hálásak vagyunk! Isten tartson meg minket áldásaiban!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!