Dobó Manna képzőművész 2025-ben csatlakozott először a nyaranta megrendezésre kerülő Baptista művészeti alkotóhét csoportjához.
A nyári, Úton elnevezésű Baptista művészeti alkotóhétről így ír:
„Mindig is úgy éreztem valahová tartok. Gimnazista koromban kezdett tudatossá válni bennem, hogy az utamat magam járom, az enyém és vezet. Van amikor csetlés botlás, de iránya mindig van, s ha megállok…így volt ez ezzel a triptych sorozattal is, az a körülnézésre kell.
Honnan jövünk, és minek. Kiért, miért? Hálás vagyok, hogy ezen a művészeti héten a hegytetőről barátokkal körülvéve nézhettem hátra és előre, ahová tartunk.”






Dobó Manna alkotásai az Úton alkotóhét őszi kiállításán, a Baptista Művészeti Napok 2025 programsorozatában:





A képzőművész az általa vezetett Akvarell workshopokkal is csatlakozott a BMN 2025 programjaihoz. A három hétvégén keresztül zajlott alkotási folyamat során számos kiváló munka született. Ezekből tartalmaz ízelítőt az alábbi galéria:













Dobó Manna életéről és művészetéről az alábbi bejegyzésben részletesebben lehet olvasni, illetve a bejegyzés tartalmazza a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorának róla szóló epizódját is.
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!












