Rövidített interjú a PAX Televízió MűvészLÉT című műsorában elhangzottak alapján.
Dobó Anna 1963-ban született Budapesten. Tanulmányait a Fazekas Mihály Gimnáziumban nyelvszakon, majd Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán matematika–rajz szakon végezte. 1985-től két éven át a Kaesz Gyula Faipari Szakközépiskolában matematikát tanított. 1987-ben Skóciába költözött férjéhez, ahol a következő 35 évet töltötte. Első önálló kiállítása Edinburghban volt 1988-ban. Ezután három fiúgyermeke felnevelése vette át a főszerepet az életében, bár az amatőr művészeti körök vezetését és az alkotást mindvégig folytatta. 2001-ben a Glasgow-i Egyetem és a Glasgow School of Art közös mesterfokú diplomáját a vizuális oktatás és építészet filozófiája területén szerezte. 2000 októberétől 21 évig vezető tanárként tanított képzőművészetet, formatervezést és művészettörténetet, valamint az utolsó három évben matematikát a Bones gimnáziumban, Edinburgh mellett. Férjével 2021 júliusában költözött haza Magyarországra édesanyja mellé, Pécelre. Itt indította el a Teremtő elnevezésű művészeti iskolát. Hazaköltözésük óta az első önálló kiállítása Mindenszentek címmel került megrendezésre az Isaszegi Művelődési Házban. A kiállítás csatlakozott a Baptista Művészeti Napok 2024-es programsorozatához.
Mi a neved eredete?
Magdolna Annának születtem, de nagyon piciként, és a szüleim úgy gondolták, hogy egy ilyen pici gyereknek az túl sok, ezért a Magdolna Annából Manna lett.
Milyen volt a gyermekkorod?
Boldog is, meg nehéz is. Édesapám meghalt, mikor kétéves voltam, úgyhogy egyke maradtam. Viszont van 17 unokatestvérem, akikkel nagyon közeli kapcsolatban vagyunk, úgyhogy boldogan mondhatom, hogy azért vannak testvéreim, unokatestvéreim, de azok olyanok, mintha nővéreim, bátyjaim lennének.
A művészettel hogyan találkoztál?
Kikerülhetetlen volt. Nagyapám, édesapám édesapja is festő volt, bár ő megtartotta a katonai kötelezettségeit is. Édesanyám rajztanár, úgyhogy ez nálunk a családban állandóan jelen volt. Nem is emlékszem olyan időre, amikor ne rajzoltam volna. Négy és fél éves koromban anyukám beküldte az egyik rajzomat egy indiai rajzpályázatra, amivel díjat nyertem.
Matematika és rajz szakon végeztél a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán Szegeden. Ezek az évek mit hoztak számodra?
Istent. Egy fájdalmas dolog kapcsán jöttem rá, hogy Isten valóságos, aki úgy rendezi az életet, hogy az jó legyen. Amikor otthagyott a fiú, akibe szerelmes voltam, akkor egy hajnalon arra a kijelentésre ébredtem, hogy hallottam, hogy a dolgok azért vannak úgy, ahogy vannak, mert nekem úgy lesz jó. És egy más emberként ébredtem azon a tavaszi napon. Ezután találkoztam hívő emberekkel, és én is elkezdtem Bibliát olvasni.
Amikor munkába álltál, kicsit távolabb kerültél a művészettől.
Igen, egy ideig matematikát tanítottam, ami nem volt egyszerű dolog kezdő tanárként. Viszont a tanárság, a tanítás, az átadás, a megértetés és a megszerettetés engem annyira boldogít. Micsoda öröm számomra, amikor a tanítványaim küldik a munkáikat, amelyeket alkottak!
Mi a története annak, hogy 35 évig Skóciában éltél? Hogy kerültél oda?
Édesanyámmal és nevelőapukámmal nagyon sokat utaztunk. Többek között Franciaországba. Az után, hogy édesapám meghalt, édesanyám újraházasodott Laci bácsival, aki egy áldott lélek volt, és olyan humora volt, hogy mellette nem lehetett csak úgy nyugodtan ülni, hanem én annyit és úgy nevettem rajta, hogy majd lefordultam a székről. És sokat utaztunk, Trabanttal mentünk mindenhova. Szóval Párizsban jártunk, amikor a magyar nagykövetségen szó szerint belebotlottam a leendő férjembe, akivel Skóciába költöztem, és három gyermekünk született.
Mi jellemezte a Skóciában töltött éveket?
Barátságok. Annyira fantasztikus, jó emberi kapcsolatokat építettem ki ott. Azt mondanám mindenkinek, hogy aki hívő, annak családja van mindenhol. Amikor csupa idegen emberekkel ültem le egy asztalhoz, akkor felfedeztem, hogy ők is Krisztus tanítványai, és abban a pillanatban közös nevezőre kerültem velük. És ott volt a saját családom is. Emellett mindig tanítottam, először amatőr művészeket, később, amikor a válásom miatt egy nagy törés volt az életemben, akkor elkezdtem tanítani egy középiskolában. Alkotóként ez egy termékeny időszak volt, tudtam, hogy amit muszáj megrajzolnom, az alapja lesz valaminek, ami majd később fog jönni. Akkor volt egy jó hároméves periódus, amiben mindennap minimum egy rajzot készítettem. Ez egy fantasztikus gyakorlat, ez nem mindig adatik meg az embernek, hogy ezt meg tudja csinálni. Úgyhogy például az emmausi útról akkor egy egész sorozat készült, és most azok a rajzok képezik az alapját az új kerámiamunkáimnak.
Miért települtél vissza Magyarországra?
Mindig is úgy volt, hogy vissza fogok jönni. Csak azt nem lehetett tudni, hogy mikor és milyen körülmények között. Paul, a drága férjem, tulajdonképpen sose érezte magát igazán otthon Skóciában. Már amikor először eljött velem Magyarországra, akkor azt mondta, hogy ő itt van otthon. Hosszú ideig piszkált azzal, hogy ne menjünk vissza Skóciába, míg végül úgy alakult a helyzet, hogy minden összejött ahhoz, hogy itt maradjunk. Nyugdíjba mentem, a fiaim már mind elvégezték az egyetemet, Paul jönni akart, és az egésznek a betetőzése, hogy édesanyámnak szüksége lett a segítségemre. Nagy dolog volt, hogy édesanyám szomszédja eladta nekünk a házát, amely tulajdonképpen a korábbi családi fészkünk volt, egy műemlék ház. Édesanyám későbbi férje Karsai Zsigmond festőművész, a népművészet mestere, egy fantasztikus ember volt, az ő házában lakunk. Építészmérnök a férjem, hát mit mondjak, fantasztikus! A kertben épített nekem egy műhelyt, ahol próbálom az én dolgaimat csinálni, de leginkább kurzusokat vezetek, amelyeken sokféle technikával dolgozunk.
Hogy érzed magad a péceli gyülekezetben?
Nagyon klassz családi közösségünk van, mivel unokatestvérek tömkelege jár oda. Az egyetlen dolog, amit hiányolok itt, az a házi csoport. Muszáj, hogy közösségben legyünk, mert anélkül az ember ki van téve mindennek. A skóciai házi csoportommal viszont naponta tartom a kapcsolatot. Tegnap írtam is nekik, hogy imádkozzatok értem, hogy valami értelmeset is tudjak mondani.
Szerinted Isten a művészetet miért teremtette?
Mert az az ő saját maga része. Mi Istennek a művészete vagyunk. Mi vagyunk a megteremtett művészet. Minden egyes alkotás egy csoda.
A teljes műsor itt megtekinthető:
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!