Marosi Nagy Lajos
Támadjatok fel vele!
Dicsőséges reggelre virradtunk! Immár sokadszorra. Arra emlékezünk, hogy Jézus Krisztus nem maradt a sírban – amint meg is mondta, harmadnapra felépítette a templomot. Jogos tehát ma a világszerte felhangzó örvendező ének: „Jézus...
A szenteste varázsa
Mi tagadás, ha karácsonyra gondolok, elsőként a szenteste jut az eszembe. Emlékezetemben felvillannak a gyermekkori élmények, az a szertartásos készülődés, ahogyan édesanyám számunkra is emlékezetessé tette ezt az ünnepet. Ma is...
Mi lesz, ha véget ér a repülés?
Velőtrázóan zúgott az orgona.
Ez a kimondhatatlanul gyönyörű zenei élmény lenyűgözte a hallgatókat. Legtöbben maguk elé nézve némán figyeltek, mások lehajtott fővel szívták magukba a megújult fasori orgona szebbnél...
A Biblia ügyében
Nekünk, baptista hívőknek mindig fontos volt a Biblia ügye, hisz mindennapi kenyerünk, lelki táplálékunk az Ige. A 19. század elején, amikor Londonban 300 protestáns laikus tanácskozott a Biblia terjesztéséről, Joseph Hughes...
Tizenöt évesek döntöttek Újpesten
Laci, Ricsi és Zita szorgalmasan jártak a törekvők órájára. Márciusban már azt tervezték, hogy döntenek Jézus Krisztus mellett, és ezt be is jelentették Cserés János testvérnek, aki hozzáértéssel segítette őket a döntés...
Áldás, békesség! Erős vár a mi Istenünk! Az Úr áldja meg!
Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a reformáció hónapja, amelyben a protestáns egyházak vezetői, kórusai és gyülekezeti tagjai ismét találkoztak.
Október elsején ünnepi fényben várta...
Crosby Fannyra emlékeztünk
Ünnepi megemlékezést tartottunk január 19-én, vasárnap délután az újpesti imaházban, ahol a 200 éve született neves énekszerzőre, Crosby Fannyra gondoltunk énekeinek bemutatásával és életrajzának megismerésével.
„Minden baptista misszionárius”
Vajon mire alapozta világszerte ismertté vált mondatát az első kontinensbeli baptista testvérünk, Johann Gerhard Oncken?
Hetvenéves a Magyar Bibliatársulat
A Brit és Külföldi Bibliatársulat 1812-től kezdve döntő szerepet játszott a magyar nyelvű Biblia sorsában. Az Osztrák–Magyar Monarchia magyar területein sokkal szabadabban tevékenykedhetett, mint az osztrák...
A hit, az értelem és a kultúra egységében
Az ünnepi gálaesten, október 20-án zsúfolásig megtelt az Uránia Nemzeti Filmszínház nézőtere, és az erkélyen is számos vendég foglalt helyet. Meggyőzően zengett a reformáció himnusza, idősek és fiatalok együtt énekeltek a...