Hegedűs Ádám
Pilátus és Kajafás
Pilátus, Júdea helytartója, és Kajafás, zsidó főpap közösen ítélték halálra Jézust Jeruzsálemben. Mindkét történelmi személyhez régészeti leletek is kapcsolódnak, ezeket mutatja be bibliai régészettel foglalkozó videósorozatunk 3. része.
Ezékiás király
Bibliai régészettel foglalkozó videósorozatunk második részében Ezékiás júdai királyhoz kapcsolódó régészeti leleteket mutatunk be. Mintegy 3000 év távlatából elevenedik meg előttünk a Biblia világa a régészeti emlékeken keresztül.
A frigyláda nyomában
Új videósorozat indul Higgyetek a leleteknek címmel, mely a Bibliához kapcsolódó legfontosabb régészeti leleteket mutatja be. Az első részben a szövetség ládájának régészeti nyomai kerülnek bemutatásra.
Segélymunka járvány idején
A Vecsési Bárka Baptista Gyülekezet a veszélyhelyzet kihirdetésekor segélyakciót indított a Kelet-Európa Misszióval együttműködve. A gyülekezet, partnereivel közösen, 1,2 millió forint értékben tartós élelmiszereket juttatott el négy Pest megyei településre –...
Élelmiszersegélyek a vecsési baptistáktól
2500 csomag
tartós élelmiszert osztanak szét a napokban a vecsési baptisták Pest megyei
településeken a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került idős embereknek. Az öt
raklapnyi, 1,2 millió forint értékű segély kiosztását a Vecsési Bárka...
Biblia-átadó ünnepség Vecsésen
173 vecsési kap Bibliát a Bárka Baptista Gyülekezet 700 Biblia a 700 éves Vecsésnek elnevezésű programjának keretében.
A város 700. évfordulójának alkalmából megszervezett akció során hétféle Biblia közül választhattak a vecsésiek – Gyermek és Képes...
Az örökbefogadás csodája
Az örökbefogadás az egyedüli jó megoldás egy olyan gyermek számára, akit nem akar és nem tud felnevelni a vér szerinti szülő. Bár egy örökbefogadás középpontjában mindig a gyermek áll, mégis tagadhatatlan, hogy egy olyan...


















