Merényi Zoltán
Pest megye legnagyobb ingyenes napközis tábora
Az idei Mosolyhetünket június 25. és 29. között rendeztük meg Vácon a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Körülbelül 350 gyermek és 110 segítő vett részt az egyhetes napközis táborban.
Voltak visszatérő gyermekek, és voltak, akik először...
Öröm a mennyben és a földön
2018. június 17-én délután teljesen megtelt a váci baptista imaház, ahol bemerítést tartott a helyi gyülekezet. Hét megtért keresztény tett bizonyságot megtéréséről Isten és az emberek előtt. Sok vendég, barát, érdeklődő is eljött az...
Elég legyen! Legyen elég!
Február 10-én immár harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Baptista Gyülekezet 25+ konferenciáját. Az idei találkozó témája a megelégedés volt. A nap során Téglási Lajos vecsési lelkipásztor tanította a százfős hallgatóságot.
Ennek a korosztálynak sok...
Fényt hagyni magunk után
December 9-én adventi koncertet szervezett a Szokolyai Baptista Gyülekezet. Az est témáját egy Mécs László vers adta, melyben a költő így írta le vágyát:
“Az élet örök búcsúzás.
Ó bár csak tudnánk távozáskor
fényt hagyni, mint a...
125 éves a Szokolyai Baptista Gyülekezet
Október 14-15-én ünnepelte fennállásának 125. évfordulóját a Szokolyai Baptista Gyülekezet.
A kétnapos rendezvénysorozat első napján evangélizációs koncertet szervezett a közösség a település művelődési házába. Fellépett a Vox Nova Baptista Férfikar Szilágyiné Mátyus Elvira vezetével. Az...
Az élet természete a növekedés
Október 6–8. között huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Váci Ifjúsági Konferenciát. Az idei téma a növekedés volt.
A jelentkezések alapján lehetett sejteni, hogy nagy lesz az érdeklődés a találkozóra. Szombaton teljesen megtelt a közel háromszáz...
Lelkipásztor-beiktatás Angyalföldön
2017. szeptember 17-én iktatták be az Angyalföldi Baptista Gyülekezet új, meghívott lelkipásztorát, Révész Jonatánt, aki a Gyöngyösi Új Élet Baptista Gyülekezetből érkezett a fővárosi közösséghez.
Az ünnepi istentiszteleten Papp Szabolcs, a Budapesti Egyházkerület alelnöke hirdette...
Sikeres gyermekhét Szokolyán
Idei gyermekhetünket augusztus 7–13. között szerveztük imházunkban és közösségi házunkban. Körülbelül negyven gyermek vett részt a programokon.
A hét témáját Dávid élete adta. A délelőtti tanításokon az ószövetségi király egy-egy életszakaszát dolgoztuk fel kiscsoportokban. Szó...
Bemerítés Vácon
Idén második alkalommal mozdult meg a víz a Váci Baptista Gyülekezet bemerítőmedencéjében. Július 9-én délután két férfi tett bizonyságot megtéréséről a szép számban megjelent gyülekezet előtt.
Szolga-Tőkés Gergely keresztény családban nőtt fel. Édesapja lelkipásztor volt,...



















