Arts’ok 14.: Révész László orgonaművész

Rövidített interjú a Magyar Baptista Rádió Arts’ok című műsorában elhangzottak alapján.

Amikor megkérdeznek, hogy mivel foglalkozol, mit válaszolsz?

Tömören zenetanár és egyházzenész. A Kecskeméti Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban tanítok orgonát, kötelező zongorát. Korábban korrepetitor is voltam. Mostanában a városi kórusok alkalmi kíséretét szoktam vállalni. Egyházi szolgálatom, hogy a Kecskeméti Baptista Gyülekezetben vagyok zenei vezető, igehirdető, csoportvezető. Amire éppen szükség van.

Honnan indultál el?

Életem első tíz évét vidéken éltem, Hajdú-Bihar megyében. Apukám lelkipásztor volt, ezért különböző falvak között vándoroltunk. Tízéves koromban kerültem Budapestre, ahol 15 évig éltem, azután lekerültem Kecskemétre, ahol már több mint harminc éve vagyok.

Hol kezdődtek el a zenei tanulmányaid?

Ötévesen a derecskei gyülekezetben kezdtem hegedülni tanulni. Előbb tudtam kottát olvasni, mint betűt. Ez a kezdet nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Kialakult a zeneszeretetem. Két évvel később egy Debrecenből kijáró nyugdíjas zongoratanárnőtől kezdtem el zongorázni tanulni. Így lettem billentyűs. A tanulmányaimat Budapesten folytattam, Malli Márta volt a tanárom. Az ő szeretetén múlott, hogy zenész lettem, ugyanis amikor nem akartam a „pesti vagányok” közé beiratkozni a zeneiskolába, akkor apukám azt mondta nekem, hogy nézzük meg, hogy kedves-e a tanár néni. Ha kedves, akkor beírat, ha nem kedves, akkor nem írat be. Ez volt a megállapodás. Felmentünk, és kedves volt. Nyolcadikos koromban döntöttem a zenei pálya mellett. A másik dolog, ami a mai napig érdekel, a vasút, illetve a közlekedés, de a tanáraim a zene irányába tereltek. Így kerültem a Bartók Konziba, de még mindig rajongója vagyok a gőzmozdonyoknak, repülőknek, autóknak.

Hogyan emlékszel a konzervatóriumi éveidre?

Boldog évek voltak, úgy emlékszem, pedig szigorú volt minden tanár és a körülmények is, de én azt éreztem, hogy jó helyre kerültem. Fél év múlva viszont hidegzuhanyként hatott rám, hogy a tanárom azt javasolta, másik hangszert válasszak a zongora helyett. Mivel én már az egyházzenei tanfolyamon orgonálni tanultam, az orgonát választottam, és Lehotka Gábor tanítványa lettem. Emellett zeneszerzést is tanultam.

Könnyű volt számodra a váltás a középiskola és a zeneakadémia között?

Abból a szempontból könnyű volt, hogy Lehotka Gábor maradt a tanárom, de a felvételi egyáltalán nem volt könnyű. Viszont jó emlékem volt akkor Kadosa Pálról, a billentyűs tanszak elnökéről, aki a felvételin megkérdezett, hogy zeneszerző vagyok-e, mert úgy hallatszódik a játékomon. Ez büszkeséggel töltött el. A zeneakadémia diákként minden nehézség ellenére fantasztikus volt. A zenei tárgyak mellett az idegen nyelv érdekelt még nagyon, főleg az angol, amit egy brit származású zenetörténész tanított. Érdekes, hogy egy pszichológiatanártól tudtam meg, hogy trillázni úgy lehet megtanulni, ha kiénekeljük a trillát. Ez idő alatt két jelentős versenyre neveztem be. A második a Liszt Ferenc Nemzetközi Orgonaverseny volt, amelyen harmadik helyezést értem el. Ez indította el a szólistapályámat, amelyen 15 évig voltam külföldön és itthon egyaránt. Amikor inkább szólista voltam, akkor is tanítottam és foglalkoztam egyházzenével, viszont negyvenéves korom körül ez megfordult bennem, és a kamarazenélés kezdett el jobban érdekelni.

Említetted, hogy több mint harminc éve élsz Kecskeméten. Hogyan alakult ki benned a kötődés a Kodály-iskolához, illetve a városhoz?

Nem ismertem Kecskemétet, ezért nehéz volt lemennem oda. Kialakult már bennem az úgynevezett „pestiség”, nem volt könnyű újra vidékinek lenni. Viszont amikor lementem, láttam, hogy jó közegbe jövök, hogy szép a város, szép az iskola, jók a kollégák, aranyosak a gyerekek, és ott volt az a kiváló hangszer a Kodály-iskolában, amit a tanárom tervezett, ami miatt voltaképpen Kecskemétre mentem. Kezdetben terveztem a visszatérést Pestre, de ez nem történt meg. A másik szál a gyülekezet. Eleinte nem nagyon jártam a kecskeméti gyülekezetbe, mert kicsi volt és zárt. Visszajártam Budapestre gyülekezetbe, viszont egy idő után belefáradtam az ingázásba. Azonban ekkorra az itteni gyülekezet felpezsdült, jött egy új lelkipásztor, aki nyitott volt a város felé az evangelizációra, így a gyülekezet elkezdett növekedni. Emiatt vált számomra vonzóvá ez a közösség, és tagja, mára zenei vezetője lettem.

• 

• 

• 

• 

Tanérként milyen értékeket tartasz fontosnak átadni a növendékeidnek?

Először is szeressék azt, amit csinálnak. Van, akinél ez adott, de nem mindenkinél. Fontos, hogy megszerettessem a gyakorlást. Érték, hogy tiszteljék a zeneszerzőt, akihez igazodniuk kell, és nem a szerzőt igazítani magukhoz. Ezzel kapcsolatban mondok egy párhuzamot a zenészség és a lelkészség között. A zenésznek a kotta egy „szent” dolog. Nem lehet átírni a kottát, és igazodni kell hozzá. A darabot pedig úgy kell megtanulni, hogy az élővé váljon. A lelkészeknek a Biblia az a szent szöveg, amihez igazodniuk kell, amit nem írhatnak át, és amit élővé kell tenniük a hallgatók számára. A növendékeknek azt szoktam mondani, hogy jól játszani nem elég, hanem nagyon jól kell játszani, mert akkor jut be a szívükbe az embereknek a játékuk. Meghökkennek és rácsodálkoznak az emberre, aki hatott rájuk, és legközelebb is meg akarják hallgatni.

• 

• 

Mik a tanári pályád legnagyobb sikerei?

Ennek külső mércéje, ha a tanítványt felveszik főiskolára például. De ha valaki ezek után nem marad meg a pályán, olyankor kicsit csalódott vagyok. A tanítványaimnak minden előrelépése siker számomra. A tanításban csak az untat, ha nem történik változás a növendék fejlődésében.

Hogyan érzékeled Isten vezetését a művészi pályádon?

Azt érzem, hogy én nem is tudom, hogy hova megyek, de Isten terelget. Ahogyan a 23. zsoltár mondja, csendes vizekhez, füves legelőkhöz terel. Jó tudnom, hogy Isten nem feledkezik meg rólam, ha rosszul döntök, akkor onnan terelget, bármilyen képességű vagyok, tud valahol használni.

Művészet és misszió hogyan függnek össze? Milyen szempontokat veszel figyelembe az egyházi zenei szolgálataidban?

A zene fontos eszköze a missziónak, amellyel Isten gondolatait kell közvetíteni a hallgatónak. A prédikáció után a második helyen van. Akit egy ének által szólít meg az Úr, annak első helyen van. Ami mindig nehézség, hogy a művészet ne legyen öncélú. Nem én vagyok a fontos, hanem az üzenet, vagy akiről az üzenet szól. A Szentlélek titokzatos munkája, hogy jelez, amikor az ő akaratával egyező dolog történik. Ilyenkor érezzük, hogy Isten cselekszik. Ilyenkor hatalommal és erővel telik meg még egy egyszerű kis ének is. Máskor meg a legkidolgozottabb zenemű sem hat. A szolgálatban az Istenhez való igazodás nagyon fontos, mert ettől lesz hatékony.

Mi tölt fel szabadidődben?

A mozgás. Szeretek uszodába járni, biciklizni, hosszan sétálni. Amint mondtam már, vannak földi hobbijaim, szeretek gyönyörködni a járművekben. És van még valami, a filmek, amiket nagyon kedvelek.

A teljes interjú itt hallgatható meg:

Murányi-Kovács Anita