A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.

(Zsid 13,2)

A fenti bibliai mondat bizonyítására egy teljes bibliai történet szolgál, melyben az Úr megjelent Ábrahámnak Mamré tölgyesében (1Móz 18,1–8).

A keleti emberek számára még ma is sokkal jelentősebb esemény a vendégfogadás, mint a nyugati kultúrában. Bennünket ugyanis sokszor akadályoz a vendégfogadásban, hogy túlságosan a külsőségekben gondolkodunk: Hogy néz ki az otthonunk? Mivel kínáljuk majd a vendéget? Miről beszélgessünk? Lehet, hogy ezekre a kérdésekre nem fog most sem választ kapni az olvasó, de egy megfelelő szemlélet segíteni fogja abban, hogy egy jó útra találjon.

Miért jó vendéget fogadni otthonunkba? Miért hasznos olyan vendégséget rendezni, amely nem rokoni, baráti vagy üzleti együttlétről szól, hanem amelyben valakit talán először látunk vendégül, vagy akihez először megyünk vendégségbe? Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket, hogy kiderüljön, milyen lényeges emlékeink vannak a vendégségekkel kapcsolatban: Az, hogy jól éreztük magunkat? Hogy pompás lakoma várt minket, lakomával fogadtuk őket? Hogy gyönyörködhettünk együtt a család fotógyűjteményében? Hogy megcsodálhattuk, megmutathattuk a lakás néhány titkát? Hogy bekukkanthattunk a vendégszobába? Vagy hogy milyen régen beszélgettünk ilyen jót? Hogy jó lenne még találkozni? Hogy a vendégek vagy vendéglátók kitörölhetetlen nyomot hagytak bennünk? Kik voltak ránk nagy hatással? Miért?

Azokból tanuljunk!

Gyerekkoromból eszembe jut néhány vendég, akik látogatását sosem fogom elfelejteni. Talán 4-5 éves lehettem, amikor édesapám egyik lelkésztársa nálunk járt. Máig emlékszem, hogy egy Tokióban vett festett tojást hozott nekem ajándékba. Sokáig őriztem, mígnem megsérült. Megsirattam. De ez a bácsi akkor tanított nekem egy kis dalt is, amit máig is hibátlanul tudok.

„Hogy mi lesz belőled, nem tudod,
nem is sejted, nem is gondolod.
Orvos lesz belőled vagy cipész,
mind a kettőhöz kell józan ész.
Ész nélkül az ember semmi sem,
de becsület nélkül annyi sem.”

Iskolás koromban pedig egy különös vendég érkezésére készült a családunk. Édesapám fiatalkori barátját vártuk, aki akkor orvos-misszionáriusként szolgált Pakisztánban. Izgalommal készültem én is az érkezésére, hisz a szüleim rengeteg kalandos történetet meséltek róla. Amikor megérkezett hozzánk, rögtön tudtam, hogy én is fogadni akarom valamivel. Zsebemben az összegyűjtött kis pénzemmel elindultam a cukrászdába krémest venni. Miért azt? Mert én azt szerettem a legjobban. Boldogan és büszkén vittem haza, hogy én is vendégül láthatom a „nagy misszionáriust”. A tőle akkor kapott ajándékot, egy újszövetségi Bibliát 50 év után is nagy becsben tartom. Akkor mi vendéglátók voltunk, mégis úgy éreztem, hogy én vagyok a megajándékozott.

Szüleim nagyszerűen értettek ahhoz, hogy a vendégek úgy forduljanak meg nálunk, hogy meghatározó emlékekké váljanak bennem, gyerekben is.

Hogy érték ezt el? Úgy, hogy már hetekkel előtte úgy beszéltek a vendégről, hogy felkeltsék a kíváncsiságomat. Hogy azt érezzem, én is szeretném megismerni ezt a nagy, titokzatos vagy különös embert.

Ez az egyszerű gyakorlat a gyermeknevelésben óriási haszonnal jár, mert a vendégek tágítják a gyerekek közösségi tudatát, közösségi érzését. Ezen keresztül ösztönösen megsejtik, hogy egy sokkal nagyobb közösség részei ők is, hogy sokakkal tartoznak egybe.

A szülők számára van még egy titkos fegyver arra nézve, hogyan nevelhetik a gyereküket vendéglátásra, vendégszeretetre: bátorítsuk, hogy ő is hívhat és hívjon is vendéget! Segítsünk neki abban, hogy ő maga válassza ki, kit szeretne elhívni! Ne csak saját korosztályára gondoljunk, hiszen egy gyereknek sokkal többet jelent egy általa nagyra tartott emberrel való találkozás: egy tanárral, egy sportolóval, énekessel, íróval vagy a gyermeket érdeklő tudománnyal foglalkozóval. Segítsünk neki a meghívásban! Közösen gondoljuk végig a tennivalókat, hogy mit kell megvásárolnia (akár a saját pénzéből). Beszéljük meg a találkozó helyszínét a lakásban, rendezzük el a vendégváróasztalt, készüljünk lázasan a gyermekkel együtt a vendég fogadására! Életre szóló élményt adunk így gyermekünknek.

A vendégfogadás gazdagodást okoz, ha nem is anyagi értelemben. Hiszen a lényege az, hogy a maga egyszerűségében és természetességében megnyitjuk az otthonunkat valaki előtt. Ezáltal beengedjük oda, ahol megláthatja, hogyan élünk, milyenek is vagyunk valójában – vagyis igazából magunkat nyitjuk meg valaki előtt azért, hogy ő otthon érezhesse magát, és ő is megnyíljon előttünk.

Keresztény emberek, hívő családok számára egy különös jelentősége is van a vendéglátásnak. Az alábbi történet ezt jól megvilágítja:

Egy teológiai professzor a misszióról tartott előadást a lelkész szakos hallgatóknak, és a következő kérdést szegezte nekik.
– Tudjátok-e, hogy ma, a 21. században mi az evangelizáció legfontosabb eszköze?
– Házi közösségek, zenei evangelizációk, kiscsoportos alkalmak, Alpha-kurzus, jó szórólapok, Biblia-osztás, internet, Facebook-kampány stb. – sorolták a diákok.
Az előadó továbbra is kérdőn várta a választ, de a hallgatóknak már semmi nem jutott eszükbe, amikor a professzor végül kimondta a titkot:
– A vendégszeretet.

Jusztinusz mártír 2. sz.-i keresztény tanító tökéletesen tudta ennek igazságát. Amikor egyszer megkérdezte tőle egy filozófustársa, hogy mit jelent kereszténynek lenni, egyszerűen ezt válaszolta: „Gyere, nézd meg, hogyan élek, akkor talán megtudod!”

A krisztusi vendégszeretet végső célja különös módon az, hogy az emberek tovább már ne vendégek legyenek közöttünk, hanem otthon érezzék magukat nálunk. Ezért buzdít Péter apostol így:

Legyetek egymás iránt vendégszeretők…

(1Pt 4,9)

A vendéglátás középpontjában természetesen nem a lakás megmutatása van, nem is az étkezés vagy valamilyen közös tevékenység (kivétel a gyerekek számára, vagy ha eleve az a cél), hanem a beszélgetés, egymás kölcsönös mélyebb megismerése, amelyen keresztül hatással vagyunk egymásra. Ahol lépésről lépésre egyre több mindent feltárunk az élethelyzetünkből, a történeteinkből, a véleményeinkből, a szemléletünkből, a hitünkből. Ahol végül fesztelenül megvitathatjuk a világ dolgait.

Aki elfogad egy meghívást, tudja, hogy bár illik apró ajándékot vinni a háziaknak, de a legfontosabb, hogy legjobb önmagunkat, magunkból a legjobbat vigyük „ajándékként”. Ahogy József Attila kezdi Ajándék című versét:

A szívem hoztam el, csinálj vele
Amit akarsz.

Mi mozgatja a jó vendégeskedést? A kölcsönös és őszinte érdeklődés. A meghívás és a meghívás elfogadása azt jelzi, hogy kölcsönösen megvan a vendéglátóban és a vendégben is a készség egymás mélyebb megismerésére.

Milyen hibákat követhet el a vendéglátó azon túl, hogy nem a beszélgetést helyezi középpontba? Például ha ő nemigen nyílik meg, de faggatja, szinte kikérdezi a vendéget mindenről. Vagy ha túlzottan saját történeteit és gondolatait akarja elmondani, és az általa választott témákat kényszeríti a beszélgetésre.

Mivel a keresztény ember kultúrember, a vendéget az ajtóban fogadja, betessékeli, lesegíti a kabátot, bekíséri és leülteti a vendéget, megkínálja.

A beszélgetés során nem beszél bele a másik mondandójába, a beszélgetésen belül nem folytat másik párhuzamos beszélgetést, ezzel szétválasztva a társaságot.

Vendéglátóként jó mindent megtennünk azért, hogy a vendég jól érezze magát, tiszteletet tapasztaljon, őszinteséget érezzen. Vendégeinknek érezniük kell, hogy életük fontos, különleges értéket képvisel, és hogy Isten szereti őket.

És olykor mindannyian egy nagyszerű tapasztalat részesei lehetünk, ahogy Kosztolányi Dezső fogalmazta meg Hajnali részegség című versében:

Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy, ismeretlen Úrnak
vendége voltam.

A krisztusi vendégszeretet célja is az, hogy már ne vendégek legyenek közöttünk az emberek, hanem otthon érezzék magukat nálunk. Mert sosem tudhatjuk – ahogy Ábrahámmal is történt –, hogy melyik vendégünkben tisztelhetünk egy angyalt!


Novemberi gyakorlatok

A vendégszeretet, a látogatás közösséget épít

Baptista közösségünkben november a vendégszeretet hónapja. Három nagyszerű gyakorlat vár ránk a következő hetekben, amiket ha megteszünk, gazdagodunk általuk.

1. Hívjunk meg egy gyülekezeti személyt, házaspárt, családot vendégségbe hozzánk!

2. Hívjunk meg egy olyan szomszédot, munkatársat, aki még sosem volt nálunk!

3. Hívjunk meg egy kávéra, üdítőre olyan személyt, akit eddig még nem ismertünk!

A krisztusi vendégszeretet célja az, hogy már ne vendégek legyenek közöttünk az emberek, hanem otthon érezzék magukat nálunk.

Mert sosem tudhatjuk, hogy melyik vendégünkben tisztelhetünk egy angyalt!