A teljes Írás – 2Pt 1,19–21 és 2Tim 3,16

Mire alapozódik a mi keresztény hitünk? Erre a kérdésre többféle válasz lehetséges. A római katolikus keresztények válasza: a Szentírás és a hagyományok képezik ezt az alapot. Ezenkívül ha a pápa ex katedra, vagyis szent Péter felhatalmazott utódaként nyilatkozik, az a hit és erkölcs tekintetében kötelező. Mi, protestánsok egyedül a Szentírást tekintjük Isten szavának. A valóságban azonban a reformáció hagyományainak majdnem ugyanakkora szerepe van a protestáns egyházakban, mint a római egyházban a középés újabb kori dogmáknak. Az úgynevezett evangéliumi közösségek a hagyomány vonatkozásában elvileg a protestáns örökséget követik. Olykor hangoztatjuk hagyományellenességünket, de ezzel ellentétben nagyon is őrizzük kegyességi gyakorlatunkat és szervezeti rendünket. Ha ez biblikus, nem is baj.

Vajon a Biblia megbízható, hogy legfőbb tekintélyünk legyen? A Szentírás tanítása szerint a Biblia ihletése Isten személyes műve. A Szentlélek közreműködése által született a Szentírás.

A Szentlélek szerzősége a hangsúlyos, noha emberek írták. A Biblia egy egész könyvtár. Törvények, történelmi tudósítások, próféciák, igehirdetések, himnuszok, imádságok, levelek, tanulmányok, költői művek, bölcselkedések találhatók benne. Egyes részei háromezer évnél idősebbek. Hatvanhat könyvét ezerötszáz éven át (több mint ötven generáció) mintegy negyven szerző írta. Mózes Isten Lelkétől ihletve Izrael népének törvényadója, tanítója, vallásalapítója, politikai vezetője volt, Dávid és Salamon a királya, Ámósz pedig pásztor, Péter halász, Lukács orvos volt. Aztán megtörtént a csoda. Anélkül, hogy emberileg egy előzetes terv készült volna róla, létrejött a Biblia. A Biblia szellemiségét és szándékát tekintve egységes mű. A „vörös fonál”, ami a Biblián végighúzódik, az emberi lét alapkérdéseit foglalja magában: „Kicsoda Isten?” és „Kicsoda az ember?”, „Mi az értelme és a célja az emberi életnek?”. A Biblia páratlansága abban áll, hogy e kérdések megválaszolásakor nem dogmatikai tételekre vagy vallásos kötelezettségekre utal, hanem Isten személyére és munkájára mutat rá. Istennek a történelemben végbevitt művére irányítja az olvasó figyelmét. Az olvasónak azonban magának kell felfedezőútra indulnia, hogy a Szentírás üzenetét megragadja. Isten embereket használt fel arra, hogy az ő igéjét leírják. Ezeknek az embereknek megvolt a maguk iskolázottsága, stílusa, szókincse, érdeklődési köre, társadalmi pozíciója, sőt egyéni sorsa is. Isten mégis az ő személyüket és egyéniségüket használta fel arra, hogy mélyebben lássanak bele a történelem eseményeibe, azok lényegébe, a társadalmak erkölcseibe. Isten szemszögéből értették meg mindazt, ami körülöttük történt. Ennek következtében olyan szavuk, üzenetük volt, ami nem csupán tőlük származott, hanem csatornái voltak Isten gondolatainak. Ez állt össze úgy, mint Isten igéje. Megszólalt számukra Isten úgy, hogy azt megértették. Az igazságot nemcsak hallották, hanem fel is fogták. Ezért igehirdetésükben nem csupán az emberi gondolatok jutnak kifejezésre, hanem Isten szava is. Ismerték és megismertették az embe -rekkel Isten természetét, azt, ahogyan Isten megnyilatkozott számukra. Ezért rendelkezik a Szentírás páratlan tekintéllyel a hívők számára.

A napi bibliaolvasás jó és nemes, sőt nélkülözhetetlen szokása a hívőknek. A nap kezdetén Isten szaván keresztül ráhangolódunk az örökkévaló Isten gondolataira. Ezáltal elébe megyünk sok téves ösztönzésnek és rossz lépésnek. Erőt kapunk a ránk váró mindennapi feladataink elvégzésére.

A nap végén aztán összegződnek tapasztalataink. Isten igazságának megvilágításába, vagyis a helyükre kerülnek dolgaink. A feszültségek megenyhülnek, a gondok Isten elé kerülnek, terveink megrostálódnak. Ami nem fontos, az kihullik. Ami Isten szemében értékes, megkapja az őt megillető helyet. Hibáinktól és bűneinktől úgy szabadulunk meg, hogy az örök igazság fényében lepleződnek le, és az örök irgalom fedi be azokat. A jellemünk helyes irányba formálódik, sorsunk és jövőnk javunkra alakul Isten szándéka szerint. Isten igéje ilyen értelemben válik olyanná, mint a mindennapi kenyér. Táplálja a lelkünket. Semmi mással nem helyettesíthető.

Napjaink, éveink, az egész életünk úgy telik meg tartalommal, hogy sem az üresség kellemetlen kínjaival, sem az ebből fakadó rossz lelkiismerettel nem kell küszködnünk. A mindennapi igeolvasás és imádság utat mutat, megóv kísértéseink közepette, segít terheink hordozásában, tanít közösségi lénnyé válnunk, feloldja belső konfliktusainkat, egyfajta emberi tartást ad.

Olyan szívbéli titokká válik, amelynek gyümölcsei nyilvánvalók (Mt 5,5–6).

Hegyi András