A bizalomra épülő szolgálat

1733
Újpesti Baptista Harangzenekar

November első vasárnap délutánján az MBE Speciális Missziója és Rákospalotai evangélikus testvérek szervezésében rendhagyó koncertre került sor a Juhos utcai közösségi házban.

Az Újpesti Baptista Harangzenekar mellett Szluka Lídia evangélikus énekművésznő ének szolgálatával, Durgonics Tamás református teológus –hitoktató igei szolgálattal, Tóth Vivien evangélikus teológushallgató bizonyságtétellel gazdagította a jelenlevőket.  Miért volt rendhagyó ez az alkalom? Mert mindhármuk szolgálata élő bizonyságtétele volt annak, hogy látássérültként is szeretett gyermekei Istennek, akik gazdag lelki ajándékokkal megáldottak, és másokat építeni és bátorítani tudó emberek.

Ezen a délutánon arra tanítottak bennünket, hogy az Isten iránti bizalmunkat azzal is mélyíthetjük, ha egymáshoz is bizalommal közelítünk és szeretettel fogadjuk el egymást.

A koncert végén megegyezés született arról, hogy a következő év tavaszán megismételjük a közös szolgálatot. Mert jó együtt lenni és egymás hite és életbizonysága által épülni.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!