A Baptista Pedagógiai Intézet 2026. október 26-án Kecskeméten a Bárányka Keresztyén Óvodában tartotta őszi szakmai napját, amelyen óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek és fejlesztőpedagógusok vettek részt.




A „Konfliktusból lehetőség – Miképpen lehet a baptista óvoda több mint óvoda friss kutatások és jógyakorlatok tükrében?” című program középpontjában a keresztény értékek óvodai nevelésben betöltött szerepe, a konfliktuskezelés és a gyermekek érzelmi fejlődése állt.
Antal Csilla és Antalné Sztasák Márta előadásában a résztvevők betekintést nyerhettek egy olyan kutatás eredményeibe, amely az érzelmi intelligencia, a társas kapcsolatok és a szabadjáték során megfigyelhető nevelési gyakorlatok jelentőségét vizsgálta. Kiemelt figyelmet kapott az a kérdés, hogyan jelenhet meg a keresztény értékrend a mindennapi óvodai életben, és miként válhat a konfliktus a kapcsolódás és a fejlődés lehetőségévé.
A szakmai nap másik fontos eleme a gyakorlati jógyakorlatok bemutatása volt. A résztvevők olyan módszerekkel és eszközökkel ismerkedhettek meg, amelyek az anyanyelvi játékokban, a foglalkozásokon és a bibliai történetek feldolgozásában egyaránt alkalmazhatók.




A programot egy 90 perces interaktív tréning zárta „A pedagógus mentális jólléte” címmel. Varjú Lajos és Varjúné Legát Katalin vezetésével a résztvevők a pedagógusok lelki és mentális jóllétének fontosságára, valamint a mindennapi munkában is hasznosítható erőforrásokra irányíthatták figyelmüket.
Köszönjük előadóinknak a tartalmas szakmai gondolatokat, a gyakorlati tapasztalatok megosztását és az inspiráló közös munkát!
Külön köszönet illeti a Kecskeméti Baptista Gyülekezetet, hogy helyet és vendégszerető környezetet biztosított szakmai napunk megrendezéséhez. Hálásak vagyunk a támogatásukért és a befogadó együttműködésért.
Bízunk benne, hogy a találkozás során megosztott gondolatok, módszerek és jógyakorlatok hozzájárulnak ahhoz, hogy intézményeinkben a keresztény értékek a mindennapi nevelőmunka természetes részévé váljanak, és óvodáink valóban többek legyenek egy intézménynél. Elfogadó, megtartó és szeretetteljes közösségek legyenek.
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!











