A magyarországi baptisták közössége üdvözli az úgynevezett ügynökakták megnyitásának kezdeményezését. Hitünk, hogy az igazságnak jó fényre derülnie, sötétségből a világosságra kerülnie. Ez nemcsak személyes megtérési folyamatunknak, de a társadalmi megbékélésnek is része. Csak úgy jöhet szabadulás, ha teret nyer az igazság. Ahogy Jézus mondja:
„Az igazság szabaddá tesz.” (Jn 8,32)
Ez azonban több, mint puszta leleplezés, akkor ér célt, ha bűnbánattal és megtéréssel társul:
„Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1Jn 1,9)
Hisszük, hogy erre az igazságra és kegyelemre van szüksége valamennyiünknek. Az egykori elkövetők, jelentéseket adók részéről a napfényre kerülésben, a bűnbánatban, a bocsánatkérésben.
Az áldozatok részéről a megbocsátásban akkor is, ha a jelentéseket adók már nem élnek vagy nem kérnek bocsánatot.
Nekünk, többieknek, az utókornak pedig, hogy bölcs hozzáállással legyünk a múlt érintettjei felé, ítélkezés helyett imádságban kísérve a megtérés és a társadalmi megbékélés folyamatát. Tudnunk kell azt is, hogy az elérhetővé tett információk nem mutatják meg a teljes valóságot. Éppen ezért óvatosnak kell lenni a vélemény-, különösen az ítéletalkotásban.
Az érintetteknek pedig – bármelyik oldalon is – szem előtt kell tartaniuk a Szentírás igazságát: „Így szólt hozzám az Úr igéje: Hogy mondhattok ilyen közmondást Izrael földjéről: Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle?! Életemre mondom – így szól az én Uram, az Úr –, hogy nem fogjátok többé ezt a közmondást mondogatni Izraelben! Mert minden lélek az enyém: az apák lelke is, meg a fiak lelke is az enyém. Annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik.” (Ez 18,1–4)
Adjon az Úr tiszta látást, bűnbánatra és megbocsátásra hajló szívet, őszerinte való békességet!
„Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8,28) – legyen ez így most is, legyünk olyan hozzáállással, mint Jézus, telve kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14)!
Boros Dávid
kommunikációs szaktitkár
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!











