Egy áprilisi délelőttön együtt ünnepelhettük egy fehér ruhás testvérünk bemerítését, aki tavaly nyáron adta át az életét az Úr Jézus Krisztusnak.



Örömünk napján azzal az igei gondolattal bátorítottam a jelenlévőket, hogy Krisztussal együtt egyszer és mindenkorra mi is meghaltunk a bűnnek, hogy az ő kegyelméből Isten szeretete által feltámadásban részesüljünk.
Fazakas László testvérünk bizonyságot tett saját bemerítéséről, felesége pedig a ,,Mikor a folyóvízhez érek a nap végén” című énekkel bátorította a közösséget.
Szeibert Lászlóné Editke testvérünk úgy érkezett tavaly ide közénk, hogy nem ismerte az Urat, azonban itt kegyelmet talált lábainál, és Isten napról napra változtatta meg az életét. Lépésről lépésre állt helyre az élete lélekben és igazságban. Ma már közösségünk egyik tagja, aki épp úgy utat mutat másoknak Jézus Krisztus felé, mint ahogy én és a gyülekezetünk tagjai tettük ezt őfelé. Testvéreinkkel együtt osztozunk vele már itt a földön, és hiszem, hogy odafenn majd a mennyben is.



A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!

















