Az élet egy nagy futballmérkőzés

A fél világ focilázban él, az emberek figyelme ezekben a napokban az Egyesült Államokra, Mexikóra és Kanadára irányul, ahol zajlanak a 23. labdarúgó világbajnokság mérkőzései. 

Lesznek a VB-nek nagy győztesei, vesztesei, lesznek emlékezetes pillanatai, amikről még sokáig beszélni fognak, de egy valami biztos még mindig varázsa van ennek a sportnak. 

Játék ez, vagy komoly valóság? Lehet-e lelki üzenetet kiolvasni, meglátni ebből a játékból? – gondolkodtam el a nagy csatákat látva, s közben eszembe jutott Pál apostol korintusi levele. 

A levél egyik fejezetében az életet Pál egy nagy versenyhez hasonlítja, mondhatnánk, olyan az élet, mint egy nagy futballmérkőzés. Van tétje: valaki győz, s hervadhatatlan koszorút nyer, s valaki veszít s megszégyenülten távozik az élet stadionjából. A mérkőzésen a sportolók minden erejüket beleadva futnak, vállalva azt is, hogy lesérülnek, ha meleg van, ha hideg van, ha esik, ha fúj a szél, s mindezt csak azértmert előttük lebeg a cél: az a dicsőség, ami a győzteseknek jár. 

A játékosok hónapokat edzettek azért, hogy jó eredményeket érjelek el a világversenyen. Ügyeltek az étkezésükre, a testi, lelki kondíciójukra, gyakran leküzdve fáradtságukat, testi kívánságaikat is. A lelki életben is szükséges a jó kondíció, a rendszeres edzés, felkészülés. A helyes táplálkozás, a Biblia olvasása, tanulmányozása, az imádkozás, a közösségbe járás. Nekünk is gyakorolnunk kell az “önmegtartóztatást”, hogy hervadhatatlan koszorút nyerjünk (1Kor 9,25), még életünket sem kímélve kell végeznünk szolgálatunkat! Ha a sportolók ezt egy mulandó, világi dicsőségért készek megtenni, nekünk hívőknek mennyivel inkább meg kellene ezt tennünk az örökkévaló jutalom reményében.

A pályán két csapat van, akik egymás ellen harcolnak. Az életben is leegyszerűsítve csak két csapat létezik, Isten országa és a világ. Nekünk is ismernünk kell az ellenséget, a Sátán stratégiáját, mesterkedéseit, hogy a Bárány vérével és a bizonyságtételünkkel legyőzhessük őt. (Jel 12,11)

Az is bizonyos, hogy csak az a csapat nyerhet, amelyik szabályszerűen küzd. Az életben gyakran hisszük, hogy figyelmen kívül hagyva erkölcsi szabályokat, mindenkin átgázolva elérhetjük céljainkat. S valóban gyakran kifizetődőbbnek tűnik ez a játék, de a végelszámolást tekintve csak az nyer hervadhatatlan koszorút, aki ismeri a szabályokat, s annak megfelelően harcol. A pályán is van egy játékvezető, egy bíró, aki sípjába fúj, ha szabálytalanságokat lát. Az életben Isten, a Bíró, akinek hatalmában áll “sárgalapokat” vagy “piroslapokat” is adni, ha nem megfelelően éljük az életünket. A gyülekezetekben is láttam sok szabálytalanságot, amibe sokan belesérültek. Még olyat is láttam, mikor a szabálytalankodó próbált reklamálni, megmagyarázni az esetet. Lehet a bíró előtt néha rejtve maradhat egy-egy jelenet, de ott a videó bíró, ami elöl nem lehet elbújni. Isten is mindent lát és igazságosan ítél, nem részrehajlóan.

Aztán azt is látnunk kell, hogy a foci csapatjáték. Lehet önzősködni, de eredményes az ember csak csapatban lehet. Ezt is meg kell tanulnunk nemcsak a sportban, de az életünkre nézve is. A gyülekezetben is lehetnek kiváló tehetségek, de csak együtt lehetünk győztesek, együtt tudjuk teljesíteni Megváltónk küldetését. Mai individualista világunkban, amikor mindenki az önmegvalósításról beszél, tanulhatunk a labdarúgóktól, akiknek csapatban kell gondolkodniuk és játszaniuk, különben eredménytelenek lesznek.

A pályán nem is kell mindenkinek gólt rúgni. Vannak védőjátékosok, van kapus is, aki nagyon ritkán merészkedik az ellenfél térfelére. Nem mindenkinek ugyanaz a feladata a gyülekezetben sem. Fontos, hogy mindenki megtalálja a saját helyét, “posztját”, csak akkor tud igazán jó eredményt elérni az életben.

Pál apostol írta: “Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem ismeretlen a cél…” (1Kor 9,26)

Képesek vagyunk-e mi is a mennyei célra tekintve élni életünket, s úgy harcolni, hogy ne kelljen a sípszó után szégyenkeznünk azért, amit, s ahogy tettünk? Még tart a mérkőzés, a nézőtéren minden szem bennünket figyel, a mennyei seregek nekünk szurkolnak. Hogyan fogunk teljesíteni, mi lesz a végeredmény, amikor a Mennyei Bíró lefújja az életünket?

Vannak, akik csak most kezdik, vagy kezdték el a “játékot”, és vannak akik már a második félidőben, vagy a második félidő hajrájában, netán a hosszabbításban tartanak. De mindenkire érvényes, hogy addig nem szabad abbahagyni a futást, amíg a mérkőzés véget nem ér. Utána mehetünk zuhanyozni, pihenni!

Vannak, olyanok, akik a kispadra szorultak, akik lesérültek, vagy megsértődtek, vagy önmagukat ültették a pályán kívülre. Nekik is szól a felhívás, vissza a pályára, vissza a küzdelembe, ne éld le úgy az életedet, hogy mindig a periférián mozogtál csak. Kényelmes, de nem túl dicsőséges az ilyen élet! Sokan szeretik a focit, de csak a lelátón ülve, vagy kényelmes fotelből, sörrel és chipsszel a kézben. „Egy interjú során megkérdeztek egy amerikai futballedzőt, hogy ez a sportág, amelynek több milliós szurkolótábora van, mennyiben járul hozzá az amerikai lakosság egészségéhez. Rövid gondolkodás után ezt válaszolta: „Nagyon kis mértékben, hiszen emberek milliói, akiknek nagy szükségük lenne a mozgásra, huszonkét olyan játékost bámulnak, akiknek valójában pihenésre lenne szükségük”. (David Prior) Nem sok értelme van annak a “kanapé-kereszténységnek”. A pályán igazán izgalmas a játék!

Vannak, akik ellenünk szurkolnak, de sokan vannak olyanok, akik értünk izgulnak! Nézzünk fel “Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére”, hogy lelkünkben megfáradva el ne csüggedjünk! (Zsidó 12,2-3)

“Föl, testvérem, harcra készen, Szent csatára, győzelemért!” (BGYÉ 382)

Merényi Zoltán

^{Photo by Johannes Hübner on Unsplash}