Hálásak vagyunk, hogy 2025 nyarán is volt kiknek készülni, volt kikkel kivitelezni a heteket, és igazán köszönjük Isten gondviselését, amit az időjárásban, egészségügyi téren és lelkileg tapasztaltunk.




Júniusban amerikaiak érkeztek községünkbe, tolmácsok segítségével pedig kiscsoportokban tanították a fiatalokat. Ökumenikus összefogás is segítette, hogy 58 felsős és középiskolás táborozó élvezze a közösséget, softballozzon és ismerkedjen az Újszövetséggel. Délutánonként volt lehetőség a szülőknek angolul társalogni, szerda este remek sütögetés színesítette a hetet a táborozók családjaival közösen. Isten áldja amerikai testvéreink mindennemű felajánlását, életét!
Augusztusban Bibliatáborunk volt 45 résztvevővel óvodások és alsósok részére. A népszerű Szavak nélküli könyv adta gerincét titkosügynök-táborunknak. A különböző színek emlékeztethetnek mindenkit Isten tervére, a céltévesztésre, Jézus általi megváltásra és a benne való gyümölcstermő életre. Egyik nap tűzoltókkal is találkoztunk, megköszöntük és megáldottuk őket.




Csodás gyerekmunkások és önkéntesek foglalkoztak a ránk bízott gyerkőcökkel: tánc, csillámtetkó, biciklitúra, dicsőítés, sorverseny, akadálypálya, Csikós Annával kerámiázhattak, Saxon-Szász Jánosékkal pedig játszhattak a Polyuniverzum készségfejlesztő logikai játékával, flag futball és mozi is volt többek között a választék a hét során.
Dicsőség Istennek, hogy gyülekezetünk két táborhoz is kapott erőt, anyagi támogatást és vezetést a mennyei Atyánktól.
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!

















