Hosszú időszak útkeresése és imádsága után a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet úgy döntött, hogy meglévő lelkipásztora, Kovács Dániel mellé egy másik pásztort is hív a közösségbe. Merényi Zoltán személyében megtalálták az alkalmas jelöltet, aki eddig Gyulán végezte szolgálatát. A vezetőséggel és a gyülekezettel történő találkozások után mindkét fél szíve rádobbant a meghívásra és annak elfogadására. Az ünnepélyes beiktató istentiszteletre 2025. szeptember 27-én került sor a megújult imaházban.

Az istentiszteletet Kovács Dániel vezette. Igét hirdetett Boncz Zoltán missziókerületi elnök. Alapigéje az 1Móz 12,1–2 alapján volt, melyből kiemelte, hogy Isten célja az elhívással az, hogy áldássá váljunk mások számára. Az Isten megtapasztalása tanfolyam témáit is megosztotta, melyből hangsúlyos volt, hogy Isten meghív, hogy csatlakozzunk a munkájához. A meghívás során krízist tapasztalunk, de ha készek vagyunk az engedelmességre, akkor a helyünkre kerülünk.

Az igehirdetés után sor került a hivatalos beiktatásra, melyet ugyancsak Boncz Zoltán vezetett.
Sok köszöntés elhangzott az ünnepi istentiszteleten. Először a gyülekezet részéről Bödő Sándor gyülekezetvezető, majd a Kovács házaspár köszöntötte a Merényi családot. Majd a missziókerület jelen levő pásztorai szolgáltak egy-egy gondolattal, igeverssel. A város református, evangélikus, katolikus, adventista és szabadkeresztény közösségei is jelen voltak. Pásztoraik is szeretetteljes hangon szóltak a gyülekezet beiktatott lelkipásztorához, és reményüket fejezték ki a közös városi szolgálatra.
Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere is megtisztelte jelenlétével az ünneplő gyülekezetet. Beszédében a helyi közösségek fontosságáról szólt. Elmondta, hogy a város címere egy nyitott kapu, és ilyen nyitott kapuk a gyülekezetek is, ahová betérhetnek az útkereső, megfáradt emberek is. Azt is kiemelte, hogy a város szimbóluma az országalma, melynek tetején ott áll a kereszt. Ebben a keresztben nemcsak a város, az ország múltja van, hanem jövője is.

Az istentisztelet zárásaként a szolgálatba állt lelkipásztor mondta el székfoglaló beszédét. Merényi Zoltán Jézus főpapi imádságából hozott igéket. Ez az imádság meghatározza azokat a célokat és feladatokat, amelyek a gyülekezet előtt állnak: misszió, tanítás, egység, szeretet, a mennybe jutás.
A jó légkörű istentisztelet szeretetvendégséggel zárult. Kívánjuk a székesfehérvári gyülekezet életére és lelkipásztorai életére Isten gazdag áldását!
Merényi Zoltán
Fotó: Búza Máté
https://baptistafehervar.hu/cikk/lelkipasztor-beiktatas-szekesfehervaron
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!

















