13novEgész nap15Jövő oszlopai – Ifimunkás képző 2026(Egész nap)(GMT+01:00)
Részletek
Milyen az ifink valójában? Hová tartunk vele? És mit kellene tennünk azért, hogy azzá váljon, amivé Isten szeretné? Ezen a hétvégén egy kicsit megállunk, körülnézünk,
Részletek
Milyen az ifink valójában? Hová tartunk vele? És mit kellene tennünk azért, hogy azzá váljon, amivé Isten szeretné? Ezen a hétvégén egy kicsit megállunk, körülnézünk, és őszintén szembenézünk azzal, ahol most tartunk. Isten szemével szeretnénk látni a jelent, Isten gondolatai szerint tervezni a jövőt, és Isten erejével cselekedni a folytatásban.
Nemcsak gondolkodni szeretnénk: közösen tervezünk, műhelymunkákban és szemináriumokon tanulunk egymástól, megosztjuk tapasztalatainkat, sikereinket és kudarcainkat, illetve őszinte kapcsolatok építésére hívunk „hasonló sorsú” ifiszolgálók körében.
És közben olyan kérdésekkel is foglalkozunk, amelyek túlmutatnak az ifin:
Mit jelent vezetett vezetőnek lenni?
Mi a helyünk az egész gyülekezetben?
Miért van szüksége az ifinek a gyülekezetre – és miért van szüksége a gyülekezetnek az ifire?
Ha szeretnéd nemcsak „csinálni” az ifimunkát, hanem Isten vezetését keresve látni, tervezni és cselekedni, akkor itt a helyed!
Gyere, gondolkodjunk együtt, tanuljunk egymástól, és keressük közösen, hogyan építhetjük Isten országát a ránk bízott fiatalok között!
Időpont: 2026. november 13-15.
Helyszín: Szeged, Offline Pont
Facebook-esemény: https://fb.me/e/iJ5GEtUD9
Időpont
2026.11.13. - 2026.11.15. (Egész nap)(GMT+01:00)
Helyszín
Szeged, Offline Pont
Szeged, Hétvezér u. 4, 6724
Részletek
2024 után ismét megszervezik a Baptista Énekkarok Országos Találkozóját. Az énekkarok zenei szolgálata fontos megtartó erőt jelent a közösségeink számára, és az evangélium hirdetésében is
Részletek
2024 után ismét megszervezik a Baptista Énekkarok Országos Találkozóját.
Az énekkarok zenei szolgálata fontos megtartó erőt jelent a közösségeink számára, és az evangélium hirdetésében is kiemelkedő a szerepe, azért a találkozó elsődleges célja változatlanul a baptista énekkari hagyományok őrzése, megújítása és örökítése.
A BÉOT 2., a Baptista Művészeti Napok 2026 nyitó eseménye lesz, november 14., szombaton 10-17 óráig, az Újpesti Baptista Imaházban.
A programban a korábbi találkozóhoz hasonlóan az énekkarok bemutatkozása mellett rövid előadások, igei szolgálat és közös éneklés is lesz.
Az énekkari tagok regisztrációja már elindult.
Vendégek jelentkezésére november elején lesz lehetőség.
Részletes program később…
A találkozó szervezője az MBE kulturális osztálya
Időpont
2026.11.14. 10:00 - 17:30(GMT+01:00)
Újpesti Baptista Gyülekezet
Részletek
Tóka Ágoston orgonaművész és tanítványinak hangversenye a Baptista Művészeti Napok 2026 programsorozatában két helyszínen. A hangversenyen fellépő tanítványok az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti
Részletek
Tóka Ágoston orgonaművész és tanítványinak hangversenye a Baptista Művészeti Napok 2026 programsorozatában két helyszínen.
A hangversenyen fellépő tanítványok az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, illetve a Baptista Teológiai Akadémia hallgatói.
Időpontok és helyszínek:
2026. november 15., vasárnap 15 óra:
Rákosszentmihályi Baptista Gyülekezet (1161 Budapest, Sándor utca 26.)
2026. november 15., vasárnap 18 óra:
Kispesti Baptista Gyülekezet (1191 Budapest, Kisfaludy utca 20.)
A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!
Időpont
2026.11.15. Egész nap(GMT+01:00)
15nov10:0012:00A szociális munka napja – ünnepi istentisztelet10:00 - 12:00(GMT+01:00)
Részletek
ÉPPEN ÍGY A JÓTETT IS NYILVÁNVALÓ (1TIM 5,25) A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA ÜNNEPI ISTENTISZTELET
Részletek
ÉPPEN ÍGY A JÓTETT IS NYILVÁNVALÓ (1TIM 5,25)
A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA
ÜNNEPI ISTENTISZTELET
Időpont:
2026. november 15., vasárnap, 10 óra
Helyszín:
Budafoki Baptista Imaház
1221 Budapest, Péter Pál u. 17–19.
Program:
- A baptista szociális segítő munkáért járó díjak átadása
- Menedék 40
- Állófogadás
Szervezők:
Magyarországi Baptista Egyház
Baptista Egyházi Szociális Módszertani Központ
Időpont
2026.11.15. 10:00 - 12:00(GMT+01:00)
Helyszín
Budafoki Baptista Gyülekezet
Budapest, Péter Pál u. 17-19, 1221
15nov10:00Zenés vasárnap délelőtti istentiszteletBaptista Művészeti Napok 202610:00(GMT+01:00)
Részletek
Az istentiszteleten közreműködnek a gyülekezet zenészei és énekesei. Időpont: 2026. november 15., vasárnap 10 óra Helyszín: Pestszentimrei Baptista Imaház (1188 Budapest, Nemes
Részletek
Az istentiszteleten közreműködnek a gyülekezet zenészei és énekesei.
Időpont: 2026. november 15., vasárnap 10 óra
Helyszín: Pestszentimrei Baptista Imaház (1188 Budapest, Nemes utca 28.)
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Időpont
2026.11.15. 10:00(GMT+01:00)
15nov18:00Márk dráma – Éld át az evangéliumot!Baptista Művészeti Napok 202618:00(GMT+01:00)
Részletek
Mi lenne, ha Jézus története nem egy távoli színpadon, hanem közvetlenül melletted elevenedne meg? A Márk dráma különleges színházi élmény: Márk evangéliumának teljes történetét mutatja
Részletek
Mi lenne, ha Jézus története nem egy távoli színpadon, hanem közvetlenül melletted elevenedne meg?
A Márk dráma különleges színházi élmény: Márk evangéliumának teljes történetét mutatja be egy lendületes, interaktív, körszínházi előadásban. Itt nincs hagyományos színpad, díszlet vagy korabeli jelmez. A történet a nézők között bontakozik ki, akik így részeseivé válnak a kétezer évvel ezelőtti eseményeknek.
Az előadás különlegessége, hogy nem hivatásos színészek, hanem a helyi gyülekezet önkéntesei keltik életre az evangéliumot. A közös felkészülés, bibliaolvasás és imádság révén a Márk dráma nem csupán színházi produkció, hanem missziós szolgálat és közösségformáló élmény is.
Egy előadás, amely közel hozza Jézust, új szemszögből láttatja az evangéliumot, és személyes kérdések elé állítja a nézőt. Akár most találkozol először Jézus történetével, akár régóta követed őt, a Márk dráma neked is tartogathat meglepetéseket.
Honlap: https://markdrama.hu/
A belépés ingyenes, minden 14 év feletti érdeklődőt szeretettel várnak!
BAPTISTA MŰVÉSZETI NAPOK 2026. NOVEMBER 14-29.
Időpont
2026.11.15. 18:00(GMT+01:00)
Helyszín
József Utcai Baptista Gyülekezet
1084 Budapest, József utca 12.
21nov16:00A Vox Nova Férfikar koncertjeBaptista Művészeti Napok 202616:00(GMT+01:00)
Részletek
Szeretettel várnak mindenkit a Vox Nova Férfikar koncertjére amely a Baptista Művészeti Napok programsorozatában kerül megrendezésre. Közreműködnek:Akkord fúvósegyüttes vezető: Pék CsabaSzűcsné Hegedűs Orsolya
Részletek
Szeretettel várnak mindenkit a Vox Nova Férfikar koncertjére amely a Baptista Művészeti Napok programsorozatában kerül megrendezésre.
Közreműködnek:
Akkord fúvósegyüttes vezető: Pék Csaba
Szűcsné Hegedűs Orsolya fuvolaművész
Tóka Szabolcs orgonaművész
Tóth Sámuel Csaba zongoraművész
Időpont
2026.11.21. 16:00(GMT+01:00)
Helyszín
Kiskunhalasi Baptista Gyülekezet
Kiskunhalas, Nagy Szeder István utca 24-a, 6400
28nov16:0017:45Fúvószenekari koncertBaptista Művészeti Napok 202616:00 - 17:45(GMT+01:00)
Részletek
Közreműködik a hajdúböszörményi és a kiskőrösi baptista gyülekezet összevont fúvószenekara. Vezényel: Kovács Tibor a Magyar Honvédség Központi Zenekarának karmestere
Részletek
Közreműködik a hajdúböszörményi és a kiskőrösi baptista gyülekezet összevont fúvószenekara.
Vezényel: Kovács Tibor a Magyar Honvédség Központi Zenekarának karmestere
A programban a zenei szolgálatok mellet igei gondolatok és közös éneklések lesznek.
Részletes műsor később…
Mindenkit szeretettel várnak!
A hangverseny szervezője az MBE kulturális osztálya
Időpont
2026.11.28. 16:00 - 17:45(GMT+01:00)
Helyszín
Nap Utcai Baptista Imaház
Budapest, Nap u. 40, 1082
Részletek
Részletek

Időpont
2026.12.03. 17:00(GMT+01:00)
Helyszín
Baptista Ház
Baptista Ház
11dec13:3014:00Az Úr közelA baptista egyház félórája13:30 - 14:00(GMT+01:00)
Részletek
Műsorvezető: Bodó MáriaTartsanak velünk! Műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket a musorok@baptist.hu-ra várjuk.
Részletek
Műsorvezető: Bodó Mária
Tartsanak velünk! Műsorainkkal kapcsolatos észrevételeiket a musorok@baptist.hu-ra várjuk.
Időpont
2026.12.11. 13:30 - 14:00(GMT+01:00)
Helyszín
Kossuth rádió











