Ismét megszervezte a Sulipakk kampányt, azaz az iskolakezdési támogatást a rászoruló gyerekek részére a Baptista Szeretetszolgálat, évről évre tud így segítséget nyújtani a szervezet. Idén a baptisták kétezer csomagot szeretnének kiosztani az iskolákban és több családok átmeneti otthonában, a kampány augusztus 1-én kezdődik és szeptember 5-ig tart.

„Nagy terhet ró az iskolakezdés a családokra, főleg ahol több gyermek is van. Ezen igyekszik könnyíteni a Baptista Szeretetszolgálat évről évre a Sulipakk kampánnyal. Partnereink és adományozóink segítségével idén kétezer sulipakkot szeretnénk összeállítani és eljuttatni a gyermekekhez, ez tehát azt jelenti, hogy ennyi rászoruló családnak tudunk segíteni ebben a nehéz időszakban, ennyi kisgyereknek sikerülhet mosolyt csalnunk az arcára az új tanév kezdetén. Mindig fantasztikus látni, mennyire tudnak örülni egy-egy ceruzakészletnek, új tolltartónak vagy táskának. Minden segítségért nagyon hálásak vagyunk a gyermekek nevében! Egy tanszeradománnyal is lehet tudatni, hogy sokan gondolnak rájuk, és ebben az évben sem maradtak egyedül!” – mondta dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke.

A segélyszervezet a kampány hatékonyságának érdekében honlapot indított, a www.sulidoboz.hu oldalon online módon, egy-egy tanévkezdéshez szükséges csomag megvásárlásával támogathatók a rászoruló kisiskolások. Ehhez csupán ki kell választani, hogy milyen létszámban, alsós vagy felsős lánynak, fiúnak szánja az adományozó az ajándékot. Egy sulipakk 3000 forintba kerül.

Szeptember elején lehetőség lesz munkaidőben néhány kiemelt budapesti iskolában és a segélyszervezet pákozdi logisztikai központjában is leadni a használt, de még jó állapotú vagy teljesen új tanszereket, táskákat, amelyeket a segélymunkások eljuttatnak majd az ország legnehezebb sorsú közösségeihez. Az intézmények listájáról a sulidoboz.hu oldalon tájékoztatnak augusztus közepéig. Eddig a Baptista Szeretetszolgálat saját forrásból 500 tanszercsomagot készített el, amelyek már úton vannak a családok átmeneti otthonaiba és kelet-magyarországi iskolákba. A korábbi évekhez hasonlóan a baptista tanszergyűjtést Béres Alexandra, a Súlykontroll program kidolgozója és vezetője jószolgálati nagykövetként támogatja.

Budapest, 2025. 07. 31.

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!