Húsvét vasárnapjának előestéjén, nagyszombaton a Galilea Dicsőítő Csapat (a volt tiszántúli egyházkerület dicsőítő csapata) szolgált a Hajdúböszörményi Baptista Imaházban.

Az alkalom célja az volt, hogy összegyűljenek mindazok – akár fiatalok, akár idősebbek –, akik szeretnék Istent énekekkel dicsőíteni, magasztalni. A környék közelebbi és távolabbi gyülekezeteiből nagyon sok helyről érkeztek testvérek és érdeklődők, hogy énekben emeljék fel Jézus nevét, és magasztalják őt.
A közel 250 fős, többségében fiatalokból álló gyülekezet egy szívvel és egy lélekkel, fennhangon vagy a szívük mélyén halkan, felállva vagy a padokban ülve, felemelt kézzel vagy „csak” ujjongó szívvel együtt dicsérte az Urat.
Az alkalom egyben evangelizáció is volt, a megújulásra, megtérésre való felhívás gondolatait krisztusi erővel Tóth Krisztián kisvárda–tuzséri lelkipásztor hirdette.

A két helyi gyülekezet, a baptista és keresztény gyülekezet nevében köszönjük a Galilea dicsőítőcsoport odaszánását, alázatban gyökerező szívbeli szolgálatát, Istent dicsőítő énekeit, és azt a lelki élményt, amelyet az este által kaptunk.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött az alkalomra, melyet szeretetvendégség zárt.
A hagyomány minden bizonnyal 2025-ben is folytatódik, tehát ha nagyszombat, akkor dicsőítő est Hajdúböszörményben, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy máskor is együtt legyünk ilyen módon mint Krisztust dicsőítők nagy közössége.
Tóth Péter
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!

















