Mi Szívügyünk Elismerő Oklevél

2871
A díjazottak között középen a zászló alatt látható Háló Gyula

Ughy Attila, Pestszentlőrinc–Pestszentimre polgármestere kitüntetést adományozott Háló Gyulának a helyi közösség érdekében végzett áldozatos munkájáért.

Háló Gyula Pestszentimrén a baptista gyülekezet lelkipásztora már 11 éve. Ezen évek alatt egy összetartó és sokszínű közösséggé vált a gyülekezet.

Tevékenységére a sokoldalúság és a komplexitás jellemző. Kiváló munkatársi csapatot épített maga köré. A gyülekezet 2011-ben az „Adj ingyen örömöt” fesztivállal vállalt először jelentős szerepet Pestszentimre kulturális életében. A gyülekezetben ekkorra már rendszeressé váltak az életkori csoportfoglalkozások az óvodásoktól a nyugdíjasokig.

Közösségének sokféle kirándulási lehetőséget teremt. Az itt élő gyerekek megsegítésére munkatársaival évek óta „cipősdoboz-akciót” szervez. Egyéni, párterápiás és házassággondozó konzultációin, tréningjein sokan vesznek részt. Az egyháztagokon túl is sokan fordulnak hozzá lelkigondozói-lelkivezetői segítségért.

Rendszeresen publikál a kerületről az egyházi médiában, verseivel gazdagítja a helyi művészeti életet. Külön gondot fordít a fiatal tehetségek mentorálására a tudomány és a művészet területén egyaránt. Elkötelezett a helyi közösség kulturális, mentális és spirituális megújulása iránt.

A kitüntetéshez mi is szívből gratulálunk Háló Gyulának, egyházi hetilapunk (a Békehírnök) felelős szerkesztőjének, az MBE kommunikációs osztálya vezetőjének!

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!