X. Határ menti karvezető- és énekkari kurzus

Békéscsaba, 2017.02.24-26

3219

Immár tizedik éve, hogy megrendezésre került a Körösvidéken ez a szép esemény. Az első években a Békéscsabai Baptista Imaházban zajlott, de az kicsinek bizonyult – látogatottsága miatt –, így a Csabagyöngye kulturális központ impozáns épülete ad helyet minden évben e színvonalas rendezvénynek.

Idén 45 karvezető jelentkezett és jött el – a határon túlról is –, hogy fejlessze tudását. Csütörtökön este kezdődtek a próbák, pénteken este már 117 ökumenikus énekkari tag gyakorolhatta a szebbnél szebb kórusműveket Oláh Gábor karnagy lelkes vezetésével. A karvezető-tanulókat szakképzett tanárok oktatták: Oláh Gábor testvér Budapestről, Oláh Miklós testvér Budapestről, Kovács István testvér Újpestről, és nem utolsósorban Erdei István testvér Békésről.

Dr. Hafenscher Károly a X. határ menti karvezetői kurzuson

Szombat este a reformáció 500. évfordulója alkalmából emlékhangversenyben gyönyörködhettünk, amelybe bekapcsolódott az erre az alkalomra alakult szimfonikus zenekar és a 120 fős énekkar is. Szólót énekelt Kiss Edit és Fodré Lajos Budapestről, valamint Galambos Hajnalka Békéscsabáról. Díszvendégünk dr. Hafenscher Károly – a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa – volt, aki a hangverseny keretén belül előadást tartott a reformációról.

A vasárnap liturgiai vezetője Matuz József gyulai lelkipásztor, kerületünk titkára volt. A reggeli imai buzdítást Mike Jenő kerületi alelnök testvértől hallhattuk, majd a tanuló karvezetők bemutathatták, amit a két nap alatt elsajátították. Az alkalmon jelen voltak más egyház vezetői és tagjai énekesként és hallgatóként egyaránt. Vendégünk volt még dr. Birkás Antal, a Reformáció Emlékbizottság főtanácsosa is. Az igei szolgálatot délelőtt dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész végezte, emlékezve a reformációra, ami megváltoztatta a kereszténységet, hogy egyre jobban hasonlítson Isten népe az ő tervéhez, akaratához.

Oláh Gábor tanít

A bőséges ebéd elfogyasztása után újra együtt gyakorolt a kórus a zenészekkel. Majd 15.00-tól folytatódott a karvezetők szolgálata, most már a haladókkal. Az orgonánál most is – mint minden évben – Tóka Szabolcs testvér szolgált. A délutáni igehirdető Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke volt. Feltette a kérdést: Milyen Isten hangja? Az én fülem számára ismerős? A sokféle hang között meghallom-e azt az egyet? Ez a hang olykor bűnbánatrare ébreszt, mint Ádámot is? Máskor nagy vizek zúgásaként vagy mennydörgésként hallatszik? Akár tragédia kapcsán is. Nyitva van-e a fülem az ő hangjára? Ismerős a hangja, mert ő szól, és élet támad. Örök élet. Ez vezérszólam – ezt keresd, halld meg!

Jó lenne leírni az egész tanítást, de a terjedelme miatt sajnos nem lehet, ám megtartani, megcselekedni igen.

Istenünknek legyen hála az egész hétvégéért, hogy lélekben gazdagodhattunk.
Köszönjük ifjú Bálint József testvérnek áldozatos munkáját a szervezésben és a lebonyolításban, amelyből hűségesen kivette részét kedves felesége, Noémi is. Soli Deo gloria!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!