Számomra ez az alkotótábor minden évben az úton való megpihenést jelenti, a tisztulást, a feltöltődést. Egy olyan különleges hetet jelent az évben, mikor az alkotásnak és az Istenre való figyelésnek szentelhetek egy teljes hetet, és újra találkozhatok azokkal a testvérekkel, akiket az évek folyamán az alkotótáborok alatt meg is szerettem. A helyszín idén nagyon tetszett, jó volt a közös társasjáték, beszélgetések, és hogy új testvéreket ismerhettem meg.
Fotó: Nagy Hanna Viola
Az úton (Pusztai várakozás)
Az úton (Pusztai várakozás) (Fotó: Horváth László Adrián)
Az irgalmas szamaritánus példázatának szereplőjét mindenképpen maivá akartam tenni. Úgy gondolom, nagyon is könnyű megszánni azt, együttérezni azzal, aki a földön fekszik, ha évszázadok választanak el minket tőle.
Nehezebb, ha mai a történet.
A festményem alapja egy általam készített fotó volt azon a környéken, ahol másfél évig laktam. Egy elhagyott épület üzlete, lezárt ablakokkal, ajtókkal. Egy bezárt puszta. Hajléktalan férfiak töltötték napjaikat a közeli kisbolt környékén, amely találkozóhelyük volt, a tompa, közös felejtéseik helyszíne. Elhagyottak voltak, szükségtelenné váltak, mint maga az épület is. Megtört férfiak életútjai keresztezték ott egymást.
„Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.
De nemcsak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.”
(Róm 8,22–23)
A képen e pusztai út közegébe lép be egy fénycsóva, mely életet hoz magával. A képen megjelenő madarak (verebek, galamb) ezzel a fénnyel együtt jelennek meg, életet, mozgást hozva a képbe, az élet értékére, Isten megtartó, figyelmes szeretetére, illetve a Szentlélekre utalva. A morzsákkal a tizenkét verebet etető alak is utalás a gondoskodó Istenre. Így a földön ülő, verebeket etető alakban a megtört ember és Krisztus képe mintegy eggyé válik.
„Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?”
(Mt 6,26)
A megtört ember és a szerető Isten alakjának egységét gyönyörűen adja vissza Dsida Jenő egyik verse is:
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Álmatlanul csavarogtad a számkivetettek
útját, a nyomor, az éhség siralomvölgyeit
s gyötrő aggodalmaid horizontján már az eget
nyaldosták pusztuló Jeruzsálemed lángjai.
Hangod fájó hullámokat kavart, mikor
a sok beszéd után rekedten újra
szólani kezdtél. Megtépett és színehagyott
ruhádon vastagon ült a nagy út pora,
sovány, széltől-naptól cserzett arcodon
bronzvörösre gyúlt a sárgaság s két
parázsló szemedből sisteregve hullottak
borzas szakálladra az Isten könnyei –
(Dsida Jenő: Krisztus – részlet)
Horváth László Adrián
A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!