A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. Ő ezt a példázatot mondta nekik: Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.

Gondolatok az igéről

Sosem felejtem el Henry Blackaby kérdését, amit Az Isten megtapasztalása című lelkipásztor-konferencián tett fel nekünk: „Lelkipásztorok! Hány lelket hagytatok elveszni szolgálatotok során? Lehet, hogy kerestétek, de belefáradtatok a keresésbe. És ha megtaláltátok, magatokhoz öleltétek? Érezte az az elveszett bárány, ahogy a szívetek dobog érte?” Én akkor összetörtem. Arra gondoltam, hogy fiatal lelkipásztorként már addig is hány báránykát veszítettem el. A gyülekezetünk elöljárói is úgy gondolták, hogy ők hagytak itt minket, hagyjuk őket békén... de nem kérdeztük meg a jó Pásztort, hogy ő mit mond. Az Úr Jézus azt mondja, hogy a jó pásztor nem adja fel a keresést. Addig megy az elveszett után, amíg meg nem találja. Nem elég keresni, megtalálni kell. A kilencvenkilenc nincs elveszve, ők még a pusztában is megélnek. Bár az igazak is igénylik a pásztor gondoskodását (jogosan), sajnos ezt elég sokszor önző módon teszik. Az Úr Jézus azt mondja arról, akit megtalál: „jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el.” (Mt 18,13) Ezért drága testvérem, ha örömet akarsz szerezni magadnak és a jó Pásztornak, akkor te is keresd az elveszetteket!