Új eget és új földet várunk

„Tudjátok meg elsősorban azt, hogy az utolsó napokban csúfolódók támadnak, akik mindenből gúnyt űznek, akik saját kívánságaik szerint élnek, és ezt kérdezgetik: »Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt…« De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” (2Pt 3,3–4.13)

Az Úr Jézus váradalmának meggyengülése leggyakrabban kétirányú támadás következtében szokott bekövetkezni. Az egyik a liberális teológiai irányzat felől érkezik, a másik a Jehova Tanúinak számítgatása.

Mivel az eljövendő világ nem ragadható meg a racionalitás eszközeivel, félő, hogy másodlagossá válik.

Erre a vonulatra nem a tagadás a legjellemzőbb, hanem a Krisztus-várás hangsúlytalanná válása. Az eszkhatológia marginalizálódása összefügg a jóléti társadalmak kereszténységének elvilágiasodásával.

Ennek egyik változata a 18. század végi, 19. század eleji amerikai social gospel = szociális evangélium mozgalom, amely a nyugati kultúrát és kereszténységet változatlan formában átszállíthatónak vélte a világ más tájaira. A misszióval felkeresett népek felé az evangélium hirdetését összekötötte a gazdasági és társadalmi felemelkedés célul tűzésével. Helyesen látva meg, hogy a nyomor megszüntetése legalább akkora feladata az egyháznak, mint az emberek lelkével, üdvösségével való törődés. John R. Mott és a social gospel számos képviselője, például az Amerikai Missziós Tanács (American Board) úgy látták, hogy egészséges civilizációt csakis keresztény alapra lehet építeni. Szinte teljesen képtelenek voltak saját kultúrájukat kritikával, más kultúrát megértéssel szemlélni. Hittek benne, hogy Isten országa nem hirtelen, hanem fokozatosan jön el erre a világra, a gonosz szenvedélyek fokozatosan szűnnek meg, az igazságtalanság átadja helyét az igazságosságnak, nem lesz többé nyomor, háború, éhínség, rabszolgaság, nemzetek közti viszály. Kulcsszavuk volt a voluntarizmus.

Nem akarták tétlenül nézni, hogy eljöjjön az Isten országa, ehelyett lelkesítő jelszavak és komoly anyagi áldozatok meghozatalával törekedtek arra, hogy a „pogányokat” kereszténnyé tegyék, egyben a nyugati világ gazdasági színvonalára emeljék őket. A 19. század utolsó éveiben és a 20. század kezdetén lévő Amerikában szinte vallásnak számított, hogy Amerika nagyszerű technikai eredményeit megosszák az elmaradott nemzetekkel. Számos elkötelezett keresztény nem osztotta azt a nézetet, hogy Krisztus dicsőséges eljövetele oldhatja meg végérvényesen és megnyugtató módon az emberiség problémáit.

A mozgalom minden tiszteletre méltó eredménye ellenére egyfelől szekularizálta a parúziát, másfelől ha egy misszió üzleti vállalkozássá vagy hasonló jellegűvé válik, végül megszűnik missziónak lenni. E vállalkozásokba viszont a gyülekezetek lelkesültségének eredményeként dollármilliókat öltek anélkül, hogy az érintett elmaradott népek gazdasági, erkölcsi és spirituális helyzete valamit is javult volna.

Mi sem tudjuk az Úr visszaérkezését kiszámítani, sem pedig emberi szervezkedésekkel, bármilyen jó szándékból fakadjanak is azok, közel hozni. Nem is ez a dolgunk, hanem csak az, hogy hűséges szolgálatunkkal és nem lankadó hitünkkel várjuk őt.

^{Photo by Myriam Zilles on Unsplash}