Tükröm, Tükröm

Volt már úgy az életemben, hogy az Úr megbízott egy feladattal, belső késztetést adott hozzá, hitet, hogy bátor voltam lépni és elhittem, hogy mindez működni is fog.

Már az első alkalommal, amikor hallottam erről a konferenciáról éreztem, hogy nekem ott kell lennem. Az év folyamán aztán halványult bennem ez az érzés, hiszen annyi minden akarja a figyelmem. Mégis újra és újra jött a sugallat, hogy foglalkozzak a témával és ne CSAK magamra gondoljak.

Először a kétkedés szólalt meg bennem: Jól van Istenem, de ki fog eljönni velem?

Isten: Te ezért ne aggódj, én majd küldöm a nőket, te csak kezd el!

Amikor ez az érzés csak nem hagyott alább bennem elmondtam a gyülekezetünk nőinek: Tudom, hogy ott van a helyünk Tóalmáson! Meglepődtem, amikor az első négy asszony jelentkezett. Nem is gondoltam volna. Nem is tagjai még a gyülekezetnek, de rendszeres látogatói a női körnek. Örültem. Kezdem számolgatni mennyibe is kerül majd mindez. Ők is kezdtek számolgatni és elcsüggedni. Ezt én nem tudom megengedni magamnak! Tettem egy másik kijelentést hitben: Imádkozzunk egy kis segítségért! És elkezdtünk imádkozni és várni. Szinte már szégyelljük, hogy rajtunk mindig segíteni kell, mert soha nincs elég. Sajnos ez nem rajtunk múlik. Isten tudja ezt. Nem akarja, hogy elbízzuk magunkat, Benne reménykedünk csak.

Mindezek alatt a harcok alatt regisztráltunk és a végén tizenháromra nőtt a létszámunk. A szívem megtelt hálával! Amióta itt élek Kárpátalján ismerem igazán ezeknek a nőknek a sorsát, terheit, nehézségeit és a véget nem érő feladataikat. Biztosan Magyarországon is sokat dolgoznak a nők, de itt Kárpátalján talán még többet. Férjek helyett is ők végzik a munkát, mert vagy külföldön dolgoznak vagy nem teszik a dolgukat! Mégis! Azt láttam, hogy az Úr az Ő szívükbe is adta azt a sugallatot, hogy nektek ott a helyetek. Gondoljatok egy kicsit magatokra is, szükségetek van Rám! Három napra kellett hátrahagyni mindent és megbízni férjben, anyósban, szomszédban, hogy mindent kézben tartanak nélkülünk is.

Ketten közülünk épp külföldre készült dolgozni két hónapra, hogy a család megéljen. Egy másik nő megkérte a férjét jöjjön haza egy héttel később a munkahelyéről, hogy ő is eljöhessen. Azt láttam, hogy ezeket a nőket szinte semmi nem állíthatja meg, hogy elmenjenek Tóalmásra. Az Úr munkája ez!

Az Úr válaszolt az imáinkra. Minden kirendelődött, hogy elmehessünk. Egy félelmem mégis akadt. Az utazás. Tizenkét nő együtt, akik a maguk helyén mind vezetők. Hogy fog ez működni? Egy dolgot kértem tőlük, hogy hagyják rám az utazás szervezését. Zápszonyból indulva négyszer szálltunk át valamilyen közlekedési eszközre, hogy oda jussunk és visszafelé is ugyan úgy. Csak, hogy érezzétek testvéreim, hogy mennyire az Úr akarata volt, hogy ott legyünk…egyetlen egy járatot sem késtünk le. Határzárásra értünk vissza és mi voltunk az utolsó autó, aki átjöhetett. Az Úr a tenyerén hordozott!

A Konferencia! Nem lehet elmondani milyen boldogság töltött el, ezeket a nőket ott látni közöttetek testvéreim. Volt, aki nem tudta abbahagyni a sírást, mert annyira megérintette az Úr lelke.

Felszabadultak voltunk s kicsit újra gyerekek is. Mások gondoskodtak rólunk, mi csak ettünk az Úr asztaláról. Sokan közülünk megerősödtünk, bátorságot kaptunk! Köszönjük Urunk, köszönjük testvéreink! Külön megérintett minket, hogy a végén a gyűjtés alkalmával ránk is gondoltatok. S hogy még fel is kellett állnunk… Köszönjük, hogy megtiszteltetek!

Hiszem, hogy ti is hasonló módon éltétek meg ezeket az eseményeket. Azt hiszem, mindannyian megkérdezhetjük, hogy: Van-e az Úr számára lehetetlen? Minden lehetséges annak, aki hisz!

Dicsőség legyen mindenért az Úrnak, Jézus Krisztus által!