Tripla ünnep Kiskőrösön

1690

Nem csak az adventi időszak miatt várta izgatottan gyülekezetünk december 16-át.

Triplán is örülhetett gyülekezetünk, hiszen több mint két év után ismét megnyithattuk a bemerítőmedencét, valamint a Filadelfia Szeretetotthonból is bátor hitvallóvá vált egy idős bácsi.

Harmadszor pedig, az egy éve elindult Romamisszió első „érett gyümölcsei” is ott állhattak a medence mellett, egy család három tagja, és reményünk szerint hamarosan egy újabb roma család is megpecsételheti hitét a bemerítéssel.

Tegyen bizonyságot most hitvallásuk egy-egy mondata, kezdve a képen látható Boros Dávid lelkipásztorunktól: ifj. Mizsei András, aki idén Tahiban tért meg, már 12 évesen is a keskeny úton szeretne járni. Herédi Pali bácsi, aki fiatalkorában sok gonoszságot tett, de mindig „megúszta”, végül a sátán mégis „lehúzta”. Ám megértette, hogy Isten védő keze volt a történésekben. Időt és kegyelmet is kapott az Úrtól. Őt a szeretetház lelkipásztora, Tencut Zoltán merítette be. Rostás József, akit az Úr szintén kimentett már-már alvilági életéből, most missziós küldetést érez a helyi romák között. Ifj. Csvila András szintén Tahiban tért meg, 14 évesen is bátran szeretné az Urat követni.

Rostás Lilla nem hitte azelőtt, hogy az Úr megváltoztat embereket, de őt is megváltoztatta a magába fordulásából. Szabó Tímea Tahiban tért meg, és bátran vállalja az osztálytársak előtt is hitét. Rohoska Jánosné Zsófi néni 50 év után tért vissza az Úrhoz és a gyülekezetbe, ami az évek múltával egyre nehezebb volt, de hála… az Úr lelke ma is csodásan működik. Rostás Ibolyát az egyik szomszéd halála, és különös álma is közelebb vitte az Úrhoz, no meg Isten igéje, amit a Romamisszióban hallott. Balázs Józsefné Erzsikét gyermekei, vejei és aranyos unokája is segítették abban, hogy elinduljon a barátkozók alkalmaira, hogy az Ige személyesen is szólhasson neki. „Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta.” (1Kor 3,6) Hála legyen értük!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!