Történelmi Bizottság

5942
Hubmayer Baltazár

Egyházunk Történelmi Bizottsága fontos céljának tekinti a baptista világmisszió és benne a magyar baptisták történelmi múltjának folyamatos elemzését, tanulmányok készítését, a jelen eseményeinek megörökítését, a tudatos és objektív történetírás elősegítését.

A Békehírnök, Szolgatárs, emlékkönyvek és önálló nyomtatványok kiadása mellett a jövőben egyre fontosabbá válik a történelmi események digitális rögzítése, illetve egyházunk honlapján való megjelentetése is.

A Történelmi Bizottság a gyülekezeti és országos jubileumok előkészítését és azok rendszeres megtartását is fontos feladatának tekinti.

A teológusképzésben is nagyobb hangsúlyt szeretnénk helyezni történelmi értékeink megbecsülésére. Terveink között szerepel pályázatok kiírása különböző kutatási területek feldolgozására és tanulmányutak szervezésére. A reformáció 500. évfordulójára készülve (2017) fontosnak tartjuk az anabaptista-baptista történelmi múlt egyházon belüli és azon kívüli folyamatos ismertetését.

Dr. Mészáros Kálmán
a Történelmi Bizottság elnöke

Megjelent a 2026-os Áhítat!

Legyél te is dobozoló!

A sajtoszolgalat@baptist.hu e-mail címre várjuk a híreket, tudósításokat, riportokat. Legkésőbb az eseményt követő nap küldjük be a híradást.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!