Nagy kapacitású, modern konyhaüzem megnyitója volt Tégláson, ahol az Itt és Most Egyesület jóvoltából 10.000 adag meleg étel fog naponta elkészülni a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió szociális étkeztetését még magasabb minőségi szintre emelve. Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára beszédében az 5000 ember megvendégelésének történetét idézte fel, utalva a BTESZ küldetésére és céljaira is.

A 800 négyzetméteres konyhaüzem 25 hátrányos helyzetű, valamint 5, jövőre pedig még további 20 nem hátrányos helyzetű személy számára biztosít majd megélhetést.

Az itt elkészült ételek 75%-át a BTESZ szociális étkeztetés formájában juttatja el idősek és rászorulók otthonába.

A megnyitót az egyesület elnökségi tagja, Mile Ferenc vezette fel, aki egészen 17 évre tekintett vissza. Ekkor született meg az a gondolata, hogy társadalmunk legkitettebb tagjai, a gyermekek és idősek számára fog támaszt nyújtani, segíteni pedig gyorsan kell, itt és most. A BTESZ 12 évre tekint vissza, ez idő alatt több mint 12.000 ember életén segített 700 elhivatott szakemberének bevonásával. A konyhában készülő ételek legnagyobb része is hasonló célok megvalósításában vesz részt, jelenleg szervezetünk szociális étkeztetés útján 4300 időset lát el naponta, a cél pedig a következő évben a közel 7000-es szám elérése. Az elnök kitért a jövőre is, amelyben komoly szerepet játszanak a logisztikai fejlesztések, az ipari robotok bevonása a csomagolásba és alapanyag-ellátásba, mindamellett a szervezet további munkahelyeket létesít hátrányos helyzetű emberek számára.

Tasi Sándor, a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés alelnöke büszkeségét fejezte ki, amiért a megyében ilyen szintű fejlesztések valósulnak meg. Tisztában van azzal, mennyire nehéz feladat a helyszín kiválasztása egy beruházás számára, így kiváltképp örömmel tölti el, hogy Téglásra esett a választás.

Ezt a gondolatot Téglás város polgármestere is megerősítette, sőt, azzal is kiegészítette, hogy a rendszerváltás óta nem történt ekkora mértékű beruházás a településen. Különös öröm a számára, hogy 50 család megélhetését biztosíthatja majd az új konyha.

Mészáros Kornél, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára egy 2000 éves, de ma is aktuális bibliai történetet elevenített fel, amikor Jézus tanítványai az 5000 ember megvendégelése kapcsán fejezték ki aggodalmukat. Ők lehetetlennek látták a feladatot, inkább hazaküldték volna a tömeget, Jézus azonban kihívás elé állította tanítványait: „Ti adjatok nekik enni!” Ezt követően pedig az egyik legnagyobb volumenű csodáját valósította meg, a kevésből is nagyot alkotott, az 5 kenyeret és 2 halat bőségesen megszaporította a több mint 5000 ember számára. A legtöbb program ilyen kevéssel indul, a közösség pedig várja az eredményét, majd a kosár elindul és nem ürül ki, ahogy az említett történetben sem. A szociális étkeztetés olyan segítségnyújtás, mely által áldássá válhatunk az idősek és rászorulók számára, egy finom ebédet követően jól érezhetik magukat, szebb lesz a napjuk. A szociális étkeztetés nem csupán egy fogalom, hanem egy komplex gondoskodás úgy a testről, mint a lélekről.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!