Társadalmi kérdések: Felelősen a világban – mi a dolgunk a társadalomban?

A hónap igéje:

„Fáradozzatok annak a városnak a jólétén, ahová fogságba vitettelek titeket, és imádkozzatok érte az Úrhoz, mert annak a jólététől függ a ti jólétetek is!” (Jer 29,7)

A társadalmi kérdésekhez való helyes viszonyulással a keresztények (is) nagyon sokszor hadilábon állnak. A hadilábon állás kifejezés olykor akár szó szerint is vehető. Fontos kérdés, hogy keresztényként hogyan legyünk benne a világban. Benne legyünk-e egyáltalán? Igen, hiszen Jézus is azt mondja az Atyának a főpapi imában:

„Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,15)

Tehát nem azt akarja, hogy kivonuljunk a világból, hanem hogy ott világítsunk. Na de mennyire? Közéleti témákról ne beszéljünk? De hát érintenek… Sokszor a társadalmi kérdések egyben politikai kérdések is, lásd a gyermekvédelem vagy a cigányság kérdéskörét. Csak baráti körben hozzuk fel ezeket, vagy akár gyülekezetben is? Netán részt lehet venni konkrét politikai megnyilvánulásokban bármelyik oldalon?

Legyen pártpreferenciánk, szerintem, ezzel nincs is gond, de ha embertársunk felé a szívünk haraggal telik meg, és az megül benne, ott nagy a baj, legyen ez egy figyelmeztető jel! A szellemi furkósbottal bánjunk csak csínján! Tényleg azt hisszük, hogy akkor lesz békesség, ha a mi politikai oldalunk nyer? A másik ugyanezt hiszi, hogyan lesz ebből közös nevező? Nem kellene sokkal inkább rábízni magunkat az élő Istenre, aki kezében tartja a folyamatokat? Imádkozunk politikusokért, vezetőkért oldaltól függetlenül? Meg tudjuk tenni? Ha nem, sajnos, a politika a bálványunkká vált.

A politikai identitásunk kitörli a krisztusi identitást abban a pillanatban, amikor embertársunkra nem akként tekintünk, hogy testvér, felebarát vagy megmentendő bűnös, pont olyan, mint aki egykor mi is voltunk. Azt gondoljuk magunkban, politikai ellenfelünk teljesen megérdemelten jusson csak a pokolra? Olyan meggyőző politikai aktivisták vagyunk, hogy „megtérítjük” a családunkat valamelyik párt számára, de Krisztust sosem képviseltük sehol ekkora hévvel. Nem beszélgetünk, nem találkozunk olyanokkal, akik nem azokkal szimpatizálnak, akikkel mi. Biztos, hogy ez a krisztusi lelkület? – Jelenjenek meg mindezek a gondolatok oldaltól függetlenül.

Nagy veszélyforrás ma a kritikai gondolkodás hiánya. Az agyunk folyamatos impulzusokkal való bombázása gyengíti az elemzésre való képességet, nem hagy időt, hogy összevessük a hírforrásokat. Ez a folyamat a social mediában leszoktatja az embereket a gondolkodásról, az utánajárásról, a távolságtartásról, és érzelmi alapú döntéseket, gyors bevonódást akar kicsikarni.

A ma embere nem veszi a fáradságot, hogy megpróbálja megérteni a másik ember gondolkodásmódját, meghallgatni az érvrendszerét, és egyáltalán megérteni a másikat, legyen ez a családban, a munkahelyen. A keresztény sem. Mit várunk akkor a társadalomtól?

Olvasom, rossz ebben az országban élni. Nem, nem rossz. Számomra nem volt az előző 30 évben, a különböző regnáló kormányok alatt sem, pedig voltak nehézségek, nem tetsző dolgok, de a szívemet mindig örömmel töltötte el, hogy magyarnak teremtett a Jóisten, tudtam, itt van dolgom, felelősségem. Túl sokat panaszkodunk, és kevés a hála a sok áldásért, amelyekben valójában részesülünk. Kényelmesek lettünk, és elfordítjuk a szemünket azokról, akik tükröt tartanának: olyan sok keresztény testvérünket valóban komoly üldözés éri, és akár az életüket is kockáztatják azzal, hogy vállalták Krisztus követését.

Arra vágyom, hogy mi legyünk azok, akik Isten békességét hordozzák a különböző kapcsolatokban, életterekben. Beleállunk-e abba, hogy mi példaként, nemes jellemként, béketeremtőként legyünk jelen a családunkban, a közösségünkben?

Talán ha az alapot tekintenénk közösnek, ami Jézus Krisztus, és a célunk az ő országának építése, kevésbé válnának élessé a társadalmi kérdések különbözőségei. Ha az lenne a szemünk előtt, hogy Jézus trónjánál nem az lesz a kérdés, hogy melyik párt jó ügye mellé álltunk, hanem hogy a ránk bízott küldetést elvégeztük-e: családunk, gyermekeink, szomszédaink, munkatársi csoportunk, gyülekezeti közegünk lesz elsősorban számonkérve rajtunk. Persze lehet, hogy valaki világraszóló küldetésre kap elhívást, de ez a ritkább és talán egyértelműbb. Addig pedig sepregessünk a házunk táján, és építsük az élhetőbb környezetet saját lakókörzetünkben lelki és fizikai téren egyaránt!

^{Photo by Mark kassinos on Unsplash}