A Magyarországi Baptista Egyház hosszú évek óta számos műsorban jelenhetett meg a felekezetközi Pax Tv csatornán. Hálásak vagyunk, hogy ilyen formán közösségünk tagjaihoz televíziónézés közben is eljuthat az Ige üzenete. A szolgáltatók változtatásai miatt viszont egyre kevesebben élhetünk ezzel a jó lehetőséggel, ezért arra buzdítjuk a testvéreket, hogy csatlakozzunk minél többen az alábbi petícióhoz.

Kedves Barátaim!

A támogatásotokat szeretnénk kérni egy nemes cél érdekében.

Sajnos 2022. január elején a PAX TV lekerült a Telekom adáslistájáról, így Magyarország egyetlen felekezetközi vallási és kulturális csatornáját több mint 1 millió otthonban már hiába keresik.

Ezért elindítottunk egy petíciót, amit remélünk, hogy minél többen aláírtok.

A mai rohanó világban, amit a pandémia óta még jobban áthat a félelem és a szorongás, amiben egyre több a keserűség, a PAX TV műsorai fényt, nyugalmat árasztottak, hitet és megerősítést adtak az embereknek.

Nagy segítséget nyújtott azoknak, akik idős koruknál fogva vagy a Covid-fertőződéstől tartva nem tudtak közösségbe/templomba/istentiszteletre, azaz sehová eljárni.

Számukra nézőként lelki erőt, bátorítást adnak a PAX TV műsorai nap mint nap, így követhették a különböző egyházak istentiszteleteit és más egyetemes értékeket képviselő műsorokat.

Kérjük a Magyar Telekom Nyrt. Televíziós Ágazat Vezetőségét, hogy a Pax Tv adását helyezzék vissza az adáscsomagjukba. Köszönjük előre is.

Köszönjük, hogy számíthatunk rátok: prof. dr. Bagdy Emőke, dr. Csókay András, Zámbori Soma, Lackfi János


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!


Köszönjük!

Köszönjük mindenkinek, aki idén a baptisták társadalmi szolgálatát támogatta adója 1+1%-ával!