Szeretettel szolgálni

Beszélgetés Pataki Pállal, a Gödöllői Nyugdíjasok Egyesülete elnökével

1275

Januárban lesz három éve, hogy Pataki Pál vezeti a Gödöllői Nyugdíjasok Egyesületét. A leköszönő korábbi elnök, Vass Károlyné – ahogy mindenki ismeri: Babi néni – egy nagy létszámú és rendkívül aktív szervezetet adott át, ami nem kevés feladatot jelentett. Az egyesület mindennapjairól és év végi feladatairól beszélgettünk Pataki Pál elnökkel.


Hogyan alakult az egyesület élete az elmúlt évek alatt?

Egy jól működő rendszert és kiváló csapatot vettem át, ami jelentős múltra tekint vissza, hiszen 1989 óta működik. Így lényegében a korábbi évek hagyományaira építettünk és építünk, folytatjuk a nagy sikerű rendezvényeket, mint például a Nyugdíjasok Akadémiája, de a korábbiakhoz képest megnőtt a programok, például a kirándulások száma. Ez utóbbiak szervezésében és lebonyolításában nagy segítségünkre van Hajnal Irénke, aki nagy rutinnal, lelkesen, a kirándulók nagy megelégedésére szervezi a hazai és a külföldi utakat Kiváló utazásokat szervez. Ezek iránt óriási az érdeklődés. Ahogy az utakat meghirdetjük, már pár napon belül megtelik a busz. Sok esetben több járműt is meg kell rendelnünk, vagy a programot meg kell ismételnünk a sok jelentkező miatt. Ezek mellett az egyesületet alkotó klubok önállóan, saját hatáskörben is szervezik az utazási programjaikat. A klubok programjuk szerint az önkormányzat által biztosított helyen, a Civil Házban, az IPOSZ-ban havonta rendszeresen összejönnek. De gyakran egy-egy klubtag lakásán sütés-főzés közben tartják meg a megbeszéléseiket.

Jelenleg hány klubot fog össze az egyesület?

Hat szervezet tartozik hozzánk, az Általános Nyugdíjas Klub, a Szent István egyetemi, az Erdészeti, az Őszikék, a Honvédségi és a Pedagógus Nyugdíjas Klub.

Régebben sok szó esett arról, hogy „öregszik” a nyugdíjas egyesület. Nemegyszer elhangzott, hogy inkább azok járnak össze, akik már régebben otthon vannak, és akik csak nemrég kerültek ki a munka világából, távol maradnak. Mi a helyzet most? Sikerül jobban megszólítani a „fiatal” nyugdíjasokat?

Ma is leginkább ezt tapasztaljuk, de úgy tűnik, sokan nem tudják, hová forduljanak. Akik nemrég mentek nyugdíjba, azok is érdeklődéssel keresnek meg – könnyen megtalálnak, mert az elérhetőségem fent van a Civil Kerekasztal honlapján – személyesen, írásban vagy telefonon. Kérdezik: melyik nyugdíjas klubot javaslom. Ilyenkor kerülök nehéz helyzetbe, mert minden klub közel áll hozzám, és legszívesebben mind a hatot javasolnám. Végül közösen megbeszéljük, és az érdeklődési köre dönti el a választást. Épp ezért nagyon fontos, hogy megismerjenek bennünket, és lássák azt, hogy valóban értékes programokkal várjuk őket. Erre például kiválóak a nyugdíjasok akadémiája előadásai, amiket a Művészetek Házában tartunk, és a kirándulások, amelyek szintén nyitottak, bárki részt vehet rajtuk.
De az „öregedésnek” más oka is van. Sok olyan tagunk van, aki az elmúlt évek alatt már szépkorúvá vált! Minden évben október végén tartjuk a 90 évesek köszöntését. Ez az egyik kiemelt rendezvényünk, amikor a 90. évüket már betöltött tagjainkat apró figyelmességgel ajándékozzuk meg. Évről évre folyamatosan nő a köszöntöttek száma, s idén a két 100. születésnapját megélt nyugdíjasunkat köszöntöttük: Wolf Miklósnét a lakásán, szeretett családja körében, Futás Lajosnét pedig közös rendezvényünkön a Művészetek Házában.

Említette, hogy sokan vannak még, akik nem tudják, hová fordulhatnak, akik szeretnének csatlakozni önökhöz. Hol találják meg az egyesületet vagy a klubokat?

A Civil Házban tartjuk összejöveteleinket, itt is megtalálnak bennünket, de nagy örömünkre újra működik a Civil Kerekasztal honlapja, a godolloi-civilek.hu
oldal, ahol valamennyi nyugdíjas klub elérhetőségét megtalálják az érdeklődők.

A már említettek mellett vannak kiemelt rendezvényeik is. Melyek ezek?

Három nagy programunk van, amelyek szép hagyományokkal rendelkeznek. A már említett 90 évesek köszöntése mellett minden évben nagyon várja a tagság a nyugdíjasok juniálisát, amit mindig kellemes környezetben rendezünk meg, például korábban az isaszegi tavaknál, ma már legtöbb esetben a Művészetek Házában, amelyet az idősebbek is könnyen meg tudnak közelíteni, és a szilveszteri mulatságot, ami szintén egy sokak által várt, jó hangulatú, vidám esemény.

Hány főt ér el, mozgat meg az egyesület?

Közel ezerre tehető azoknak a száma, akik valamilyen formában bekapcsolódnak a programjainkba. Az előadásoknak is megvan a törzsközönségük, és a kirándulások iránt is sokan érdeklődnek, és nem csak nyugdíjasok!

Úgy tudjuk, egyre több település nyugdíjas egyesületével veszik fel a kapcsolatot…

Az egyesületnek együttműködési megállapodása van a zagyvaszántói és a turai nyugdíjas klubbal, de felvettük a kapcsolatot a tápiószentmártoni nyugdíjasokkal is. De nemcsak az egyesületnek, hanem a kluboknak is vannak kapcsolatai a térségben, sőt külföldön is. Így például nemrég az Általános Nyugdíjas Klubnak köszönhetően Kárpátaljáról látogatott el hozzánk az egyik magyarok lakta település nyugdíjas szervezete.

Apropó külföld. Nemrég a gödöllői delegáció tagjaiként Wageningenben is jártak. Ott milyen tapasztalatokat szereztek?

Hollandiában más a nyugdíjas élet, de ott is megvannak azok a szervezetek, akik törődnek idős társaikkal, nem hagyják magukra őket. Náluk nagyon magas szinten van az élelmiszermentés és az -elosztás is. Megvan a lehetőségük arra, hogy az így összegyűjtött élelmiszereket házhoz vigyék. A wageningenieknek viszont nagyon tetszett, hogy mi előadásokat és kirándulásokat szervezünk. Nagyon jó tapasztalatokkal tértünk haza, és bízom benne, hogy lesz lehetőségünk más testvérvárosok egyesületeivel is felvenni a kapcsolatot!

A karácsonyi készülődés sok feladatot ad az egyesület tagjainak. Idén hogyan készülnek?

Sok éve tartó hagyomány, hogy rendszeresen látogatjuk és ilyenkor megajándékozzuk az egyedül élő, rászoruló és beteg nyugdíjas társainkat. Mindenhol nagy örömmel fogadnak bennünket, ami számunka is jó érzés. Minden karácsonykor készítünk szeretetcsomagokat, idén hatvankét nyugdíjas társunkat fogjuk így megajándékozni. Nagyon fontosak ezek a találkozások, együtt töltött idők. Ilyenkor gyógyul a lélek. Mert a testi betegségre van orvosság, de a magányt, a reménytelenséget, a lelki betegséget csak a szeretet gyógyítja meg. Ahol ez nincs meg, ott ezt igyekszünk pótolni.
Hornok László professzor városunk éves értékelésekor mondta:

Gödöllőn a városlakók kulturális és morális minősége messze az országátlag fölött van.

Jó érzés tölt el bennünket, ha ehhez az eredményhez a Gödöllői Nyugdíjasok Egyesülete, a Művészetek Házával közösen, a saját eszközeivel hozzájárulhatott. Én a vállalt feladatot szolgálatnak tartom. Vallom, hogy szolgáljunk addig, míg a szolgálatunk hasznos.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!